Prím

Végül nem mentem fel a hegyre tegnap, pedig ilyen időben még talán Istent is látja az ember. Helyette megnéztem tizenkét dühös embert, ami jó volt ugyan, de mégsem volt itthon medvehagyma, úgyhogy elégedetlen voltam az életemmel.
Szombaton vettem egy Borbély kötetet. Valami ódák. Fele jó, fele nem. Vannak, amikben nők elvetélnek. Pontosítok: általában olyanok vannak, amikben nők elvetélnek, vagy ha nem, akkor a gyerekük elég korán meghal.
A könyvesboltban arra gondoltam, sok kötetet fogok venni, akkor a családja ... nem lesz boldog, de. Ja hát ennek a gondolatnak végül nem lett értelme. Amikor fizettem, sírva akartam fakadni, de a pénztáros szenvtelen arccal ütötte be az összeget, szerintem nem tudta, hogy aki írta ezeket a verseket, halott. Aztán rájöttem, hogy az emberek általában halottakat olvasnak.  Nem ők tehetnek róla. Ilyen világ ez.
A kocsiban elolvastam tíz oldalt. Meg kellett volna számolnom, hány gyerek halt meg.
Visszakaptam a Nincsteleneket, amit csütörtök estig megint el kell olvasni. Néha azon kapom magam, hogy gyakorlom kimondani: "Kedveltem." - szenvtelenül, érzelmek nélkül. Nem megy jól.
Más nincs. Hétvégén leveleket javítottam, meg egy olyan pályázati szöveget fordítottam, ami összesen volt 1500 karakter, de egyetlen épelméjű szókapcsolat nem volt benne, úgyhogy nagyjából két és fél órámba telt ez a szar, igaz, közben meghallgattam egy TED előadást egy palitól, aki szerelmes a matematikába. A fickó nem, de ezek a nagy prímszámok nagyon izgatóak. És igaza van, a matematika nagy csábító, korán elcsavarja az ember fejét, és nem ereszti.
Más tényleg nincs. Hétfő van és Bridget-tel kezdek. Már rég meg kellett volna halnom, akkor most nem lenne ez.