Az egyszerű és a bonyolult történetek egyben mind megegyeznek, egyszer végük szakad. Természetükből adódóan az egyszerű történeteknek általában egyszerűen, a bonyolult történeteknek meg bonyolultan. Értve ez alatt nem magát a vég pillanatát, hanem az oda vezető utat.
Az a helyzet, hogy az emberek misztifikálják a dolgok végét, holott a dolgok eleje nem kevésbé rejtélyes, és olykor semmivel sem kevésbé bonyolult, de ez van, az emberek többsége mégiscsak végpontvezérelt. Nem lehet tudni, miért, de hogy a boldogsághoz, és most tegyünk úgy, mintha ezen nagyjából mindenki ugyanazt értené (ostobaság), a pillanatnak, a most megélésének inkább van köze, mint a jövőn való tépelődésnek, az is biztos. Meg az is, hogy ez nem elhatározás kérdése. Azt persze nem tudom, akkor minek a kérdése. Talán a belátásé.
Ami biztos, Isten könnyű, a többi, ami önzés, sárba ragasztó nehéz láb, teli gyomor, az nem jó. Az egyszerű történetek könnyűek. A bonyolultak meg nem. Egy biztos, mindennek ki kell várni a végét, ahogyan azt Emma kedvence oly bölcsen énekli.
Nagyon betalál, amit írsz :) a boldogság alatt soha nem érthetjük ugyanazt, mert amit az ember belül érez, azt egyrészt csak ő ismeri, másrészt a tapasztalatai, szocializációja mentén alakul ki az értelmezés, hogy ezt az érzületet boldogságnak kell hívni. Persze ugyanez igaz minden érzésre, főleg ami nem érzékszervi reakciók eredménye. Meg az is eszembe jutott erről, hogy a boldogságot (tapasztalati úton) a nem-boldogság alapján definiáljuk, azaz mi nincs meg, mi hiányzik hozzá. És ez meg aztán végképp egyéni... ;)
VálaszTörlésA hiányból azt, ami lehetne. Veszélyes és örök elégedetlenségre bujtó.
TörlésCease all hankerings ;)
Törlésez az igazi cél. :)
Törlés