Filmek vasaláshoz 12. - Túl a fenyvesen

A nyár közeledtével kedvenc színészek filmjei közt keresgélve találtam rá erre a 2012-ben készült amerikai filmre. Ryan Goslingot a Blue Valentine óta zártam a szívembe, és bármennyire is felkapott színész lett az elmúlt években, bármennyire is belecsúszott itt-ott a széparcú rosszfiú kategóriába, meggyőződésem, hogy minden skatulya ellenére szinte bármit el tud játszani.
A másik ilyen színész a Másnaposokban befutott Bradley Cooper, aki talán még nagyobb meglepetés volt számomra az elmúlt néhány hónapban, méghozzá abszolút pozitív értelemben.
Mindketten játszanak a Túl a fenyvesen (The Place Beyond the Pines) című, Derek Cianfrance által rendezett filmben. A fiatal amerikai rendező második játékfilmje, akárcsak a két évvel korábban, 2010-ben készült Blue Valentine, sok szereplőt felvonultató, nagyszabású film, mely az emberi érzelmek mellett az élet morális dilemmáit  is górcső alá veszi. Üdítő módon azonban a rendező kellő érzékenységgel dolgozza fel a témát, így, ahogyan azt a való életben is megtapasztaljuk egyébként, a karakterek ebben a filmben se nem jók, se nem rosszak, pontosabban jók és rosszak egyszerre. Nem az a tipikus kalandfilm ugyebár.

 Luke (Ryan Gosling) egy lecsúszott, gyökerek nélküli férfi, aki motoros akrobataként tengődik egy cirkuszban. Se pénze, se életcélja, se normális emberi kapcsolatai nincsenek, míg ki nem derül, hogy egy egy évvel korábbi egyéjszakás kalandjából gyereke született. Luke, aki személyiségét tekintve leginkább vándor, szembesül az erkölcsi dilemmával: mit tegyen, amikor felelősséggel tartozik valakiért. Az akkori barátnő, Romina (Eva Mendes) ugyan nem kér ebből a felelősségvállalásból, hiszen egy másik, kiegyensúlyozott kapcsolatban él egy olyan férfival, aki elfogadja és sajátjaként neveli Luke fiát, jó keresztényként mégsem tudja megtagadni az apától a lehetőséget, hogy találkozzon a kisfiával.
Igazi, kilátástalan amerikai kisvárosi lét bontakozik ki előttünk, ahol nincs munkalehetőség, ahol nem kedvelik az idegeneket,  különösen ha az egy tulitarkára tetovált hidrogénszőke, itt-ott sebhelyes fickó képében érkezik. Luke ennek ellenére alkalmi barátra talál, aki munkát és szállást ad neki, de aki (mert ilyenek ezek az amerikai társadalom szélére sodródott jószívű emberek) arra is ráveszi, raboljon már vele ki pár bankot - mégiscsak el kell tartani azt a gyereket valahogy.
A cselekmény itt fordul át abba a sok más jól sikerült amerikai filmből ismert szorongásos drámába, ahol a rossz erkölcsileg indokolhatóan cselekszik rosszat, a jó pedig kezdetben ugyancsak morális meggyőződésből rosszat. A történet másik főszereplője ugyanis a történet kezdetén éppen frissen az akadémiáról kikerült kezdő rendőr, Avery (Bradley Cooper), egy befolyásos bíró fia. És míg Luke az amerikai társadalom által kitaszított szerencsétlen vesztes, addig Avery a nyertes pozícióból indul: ő a hős, aki erkölcsileg feddhetetlen egészen addig, amíg le nem lövi az utolsó, át nem gondolt bankrablás után egy házban bujkáló Luke-ot. A cselekményt innen nem mesélem tovább, a lövés következményei bonyolítják ugyanis további két részét még majd egy órán keresztül.

A film tulajdonképpen arról szól, hogy a jó és a rossz nem szétválasztható fogalmak az ember életében, hogy Jó és Rossz ma nem létezik, vagy nem úgy létezik, mint ahogyan azt kényelmesen elképzelni szeretnénk - egymástól jól elkülöníthetően. Cianfrance ebben a filmjében azt mutatja meg, milyen hirtelen válhat a jó rosszá, a rossz pedig jóvá pusztán döntéseink és tetteink által.
A film három része ezeket a döntéseket a Shakespeare-i dráma hagyományainak megfelelő fordulatok mentén mutatja be a nézőnek. Van benne véletlen, utazás, a karakterek meglepő egymásra találása, és dráma, méghozzá igazi, szívbe markoló, feloldhatatlan dráma. Mert az ember ugyan alapvetően jó, de a döntései és a tettei nem mindig azok, és ezeknek a döntéseknek és tetteknek nem csak a saját életére, hanem mások, sokszor még a gyerekei életére is hatással vannak.
Bár a film nem rövid (ejnye-ejnye, 140 perc még akkor is hosszú, ha ez három felvonás), a szünet nélkül fennálló feszültség és a meglepő fordulatok miatt mindvégig fogva tartja a nézőt. A két rendkívül tehetséges és nagyszerűen játszó színész, Gosling és Cooper, mellett olyan kiváló mellékszereplőket láthatunk a vásznon, mint Eva Mendes vagy a korrupt rendőrt játszó Ray Liotta.
Bár nem kifejezetten könnyű, nyáresti szórakozás, a Túl a fenyvesen-t érdemes megnézni, Cianfance nevét pedig alaposan megjegyezni, mert mind a forgatókönyv, mind a fényképezés, mind a szereplők kiválasztása kiválóan sikerült. Ha valakinek ilyen melegben is kedve van gondolkodni, ez a film jó választás.
Nem ajánlom viszont semmiképpen olyan nézőknek, akik meg vannak győződve arról, hogy az embereket két csoportra lehet osztani: jókra és rosszakra, és akik odavannak a sztereoptípiákért, mert nekik nem biztos, hogy tetszeni fog.