Végjáték

Amint azt a posztok számából láthatjuk, még mindig nem az az időszak van, amikor hirtelen, mintegy varázsütésre, kitört a dologtalan szabadság és sok időm lett. Mondhatni tragikusan nem. A múlt hét felől nézve ez a hét valahogy sokkal barátságosabbnak és lazábbnak nézett ki, mint amilyen valójában. Kicsit mint egy F2-es tornádó: messziről kicsike és majdnem kedves, közelről meg üvöltve csap le rád.
Hétfőn már eleve egy osztálynyi érettségivel és a csodálatosan megszervezett szakmai gyakorlattal nyitotta meg kapuit a Szívás in the School fesztivál eheti rendezvénysorozata, ami nyilván egy időre esik a Fishing on Orfűvel, csak hogy eszedbe ne jusson már kimenni idén se. Ugyan nem vizsgáztatok, de igyekszem minden diákom feleletét meghallgatni, szóval mind az öt vizsganapon mehetek csiniben, ami Bridget szerint fehér blúz nahogyne. Mindegy, ilyenkor az illem úgy diktálja, szóljon az ember az elnöknek a nap elején, hogy akkor ő most beülne, ha nem gáz. Oda is mentem hétfő reggel az egyes számúhoz, mondom, bemutatkoznék, Marla vagyok, beülnék. Itt vesztette el szegény a fonalat. Hogy akkor beadtam-e írásban? He? Mondtam, nem, de ha akarja, gyors írok egy ilyen kis abszurdot, hogy meghallgatnám a saját diákom feleletét. Jaaa, azt mondja, saját? Akkor nem kell. Nem tudom, elsőre mit hallott, mert elsőre is ezt mondtam. Talán a nevem miatt ...
A vizsgázó után átvonszoltam magam a tanáriba, ahol próbáltam dolgozni, de ahol ilyenkor, amikor tanórák nincsenek csak a gyakorlaton tanító pár szerencsés kollégának,  ez misön impásziböl. Az idő nagy részét azzal töltöttem, hogy ámultam és bámultam a szervezettségen, mert az csak hétfőn jutott eszébe az illetékes kolleginának, hogy valami adminisztrációs mellékzönge is kellene. Ha megcsinálta volna, amit kértem tőle, vagyis elkészítette volna a névsorokat, ez már pénteken feltűnt volna neki. Na de érdekel ez engem? Nyilván nem. Felülemelkedtem. Azt viszont kéjes örömmel hallottam, hogy a mi munkaközösségünkön kívül rohadtul nem csinál velük senki semmit. Jó, ez nyilván alapos túlzás, de hadd legyek kicsit paraszt.
Azért, hogy a hétfő se legyen program nélkül, délutánra betábláztuk rég nem látott exünket (értsd főnök), aki sok szeretettel és meleg kajával, de még annál is több fajta jóféle házi pálinkával várt minket. Még jó, hogy tényleg ettünk az ivászat előtt (vagy közben), meg volt kerttúra is cseresznyeszedéssel az ünneplős fehér felsőben (túlélte). Az egész vendégeskedés jól sikerült, bár ilyenkor mindig meglepve tapasztalom, hogyan lesz TSB nőből hirtelen gyereklány (az előző főnök amolyan anyaszerepben is volt neki, innen az érzelemvezérelt metamorfózis). Az is jó volt egyébként, hogy végre egy óránál többet töltöttünk együtt Vitéz Mihállyal, akinek valóban hiányzom, mert egy óvatlan pillanatban a nyakamba is borult az ominózus blogbejegyzés kapcsán. Ezt a hirtelen érzelemkitörést mindenki kellő toleranciával szemlélte a cseresznyefa alatt. Már annyira elkönyvelt minket érzelgős hülyének mindenki, hogy ez is belefért. Nekem meg egyébként nagyon jólesett.
A tegnapi nap volt a héten pihenőnapnak szánva. Más kérdés, hogy nem lett az. A délelőtti szolid vizsgalátogatás, papírtologatás, email írogatás ésatöbbi után délután évzáró misére aka Te Deum mentem a legkisebb gyerekhez. Székesegyház tömve, pap hosszasan, bűnök megbánva, hittel valljuk Uram, és akkor az igazgatónő röviden, két óra. Bizonyítványok  osztása egy óra. A gyerek okos, ezért négyes szorgalmat kap. Neki nem lehet négyese a bizonyítványban, ha ötös szorgalmat akar. Gézukának lehet. Demokratikus döntéshozatal az iskolában - második fejezet. Mivel a pofája is nagy, magatartásból is "csak" jó. Megdicsértem. Kapott fagyit.
Még jó, hogy ilyenkor nincs vége a napnak, hiszen a hivatal este nyolcig van nyitva, oda még le lehet sétizni, mert az idióta szülők nem vették észre, hogy a gyermek okmánya lejárt, és ha hétfőn mégiscsak elzavarnánk a tengerre a nagyszülőkkel, akkor kell neki valami papíros. Ez persze vasárnap este derült ki, hétfőn meg az, hogy ha útlevélre gondoltunk, akkor az negyvenkilencezerbe fáj. Nem arra gondoltunk aztán, hanem egy ideiglenes személyibe, amit ingyen adnak. Majd ma reggel nyilván, mert ugyan tegnap nyolcig ügyfélfogadtak, de pont ezzel a problémával mindig csak délután négyig lehet hozzájuk fordulni. Akkor tessenek reggel. Ja, mert minálunk senki sem dolgozik. Nem baj, ott kezdjük a napot. Így szeretjük az ügyfélcentrikus országot. Amúgy kedvesek voltak, szóval mindegy.
Más. Mától három napig minden este banketten vagyok, ami azért bizarr, mert közben meg igazából nem is vizsgáztatok, de tény, legalább azt mindhárom osztályban egyformán nem. Megélhetési nemvizsgáztató. Jó, nyilván úgy volt eredetileg, hogy most Berlinben esz a fene, de nem lehet mit tenni, ha itthon, akkor itthon. Akkor ez van.
Más nincs, egyetlen bejegyzést sikerült megírnom a tervezett ötből, az a VilágMán olvasható és Mundruczó Kornél filmjével kapcsolatos. A filmet csak erős idegzetű nézőknek ajánlom egyébként, de nekik nagyon.