2014. június 26., csütörtök

Centi


Tegnap kérdezték, vágom-e már a centit, és naná, hogy igen. (Bár, hogy ezt a kötelező sorkatonai szolgálatból ránk maradt kifejezést még meddig értik majd, az kérdés. Vagy hogy értik-e még.)
Konkrétan három egész munkanap van vissza a nyári szabadságig. Csodás érzés.
Annyira sikerült ellazulni fejben TSB teraszán tegnapelőtt, hogy tegnap gyakorlatilag nem ment hatvankettő fölé a pulzusom. (Na jó, ez talán azért túlzás, de retrospektíve így látom.) Egyszerűen nem tudtam nem arra gondolni, hogy vége, mindjárt nem kell bemennem reggelente a munkahelyre, nem kell negyvenöt perces életet élnem.
Szóval történhetett bármi, nem izgattam fel magam rajta. Emma perszonálbuddhám nagyon büszke lett volna rám, azt hiszem. Pedig jöttek a beiratkozók, írogatott nekem Bridget fantasztikus, Becket-i emaileket, visszadobta a pályázati kérelmem, mert nem kék tollal, hanem feketével töltöttem ki ésatöbbi, szóval felhúzhattam volna magam, de nem tettem. Magam sem értem.
Ma megbeszélést tartunk, mely során elosztjuk az órákat. Ez mindig érdekes, kicsit izgalmas dolog, ki milyen csoportot fog tantani meg hasonlók, de mivel az elmúlt években mindig legalább hatszor változott ez az un. tantárgyfelosztás, idén ezt is lazán kezelem. Értsd, leszarom. Augusztus végén ez még háromszor fog változni. Vagy hülyülök, vagy öregszem, vagy nem tudom.
Más nincs, mindent félretéve egy Daniel Quinn nevű fickó könyvét olvasom a ma esti olvasóklubra. Nagyon könnyen olvashatók a mondatok, de az egész borzalmasan didaktikus. Kábé, mintha Platónt olvasnék, amit egy olyan biológus írt, akit nádpálcával ütöttek gyerekkorában. Gyötrelmesen szájbarágós. Olyan, mint valami térítő szekta füzete. Nem baj, igyekszem minél többet elolvasni belőle ma még az idei utolsó olvasóklub előtt.
Más. Szombaton megyünk Tihanyba meg Dörgicsére, meg meggyet szedni Lengyeltótiba. Remélem, fotografálható nap lesz. Mármint hogy nem fog zuhogni az eső. Muszáj volt ezt a kis kiruccanást összehoznunk, mert végülis idén viszonylag későn lesz a Terasz, 21-én megyünk csak. Addig valahogy ki kell húzni ép ésszel.
Más nincs, jó lesz Budapesten jövő héten. Várom.
Pár napja kaptam egy új becenevet, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Lubelle, kedves név pedig. Rómába kellene utazni megint.


4 megjegyzés:

  1. csudaszép ez a fotó, névhalmozó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe. Ez az egyetlen fotósorozatom, miben megbuheráltam a színeket, de jót tett neki.

      Törlés
  2. redbull :)
    (szeszil)

    VálaszTörlés