Az élet kis és nagy dolgairól

Az élet nagy dolga például a Föld, rajta az ostoba, önmagát, faját, környezetét pusztító emberrel. A kis dolog meg vagyok én például, meg a többiek az asztal körül, akik mindenféléről beszélgetünk, nagy és kis dolgokról egyaránt. Porszemek vagyunk, rinocéroszok, akik számára öröm és nem teher az olvasás és a beszéd. Hónapról hónapra olvasunk aztán, tollal, ceruzával, billentyűzettel jegyzeteket készítünk róla, ki füzetbe, ki egy deszkára, ki internetes oldalra. Igen, tegnap este olvasóklub volt, ha valaki még nem találta volna ki.
A megtárgyalt könyv pedig Daniel Quinn furcsa, számomra fárasztóan didaktikus, Izmael című tanregénye (??). Bevallom, engem bosszantott a könyv stílusa is, meg az is, hogy egy kicsit idiótaként kezelte az olvasót. De az olvasókör éppen arra jó, hogy nem hagyja az embert belemerevedni az eredeti elgondolásába, és a beszélgetés során mások nézőpontját megismerve újragondolja a könyvről kialakított véleményét.
Bár, ha jól értettem, ez a könyv senkinek sem lett igazán a szíve csücske, az elmúlt évek tapasztalata az volt, pont az ilyen nem nagy kedvencekkel kapcsolatban tud kialakulni egy-egy nagyon jó beszélgetés a világ dolgairól. Nekem ez az egész amúgy személyiségfejlesztő tréning is, mostanában már nem igyekszem rögtön kinyilatkoztatni a véleményem, inkább meghallgatom a többieket, megpróbálom az ő nézőpontjukból is megérteni a könyvet.
Általában szenvedélyesen és megszállottan szeretek más emberekkel beszélgetni, mert a világ megismerésének fontos módszerének tartom azt, és ebben a mi olvasóklubunkban mindig nagyon nagy élmény, amikor különböző nézőpontokat lehet összehasonlítani. Minden beszélgetőtárs érdekes, és mindenki más, de talán a vendéglátó képzőművész házaspár gondolatmenetei, és megbocsátó nyitottsága az egyik legérdekesebb és a legszerethetőbb vonása ezeknek a csütörtök estéknek.
A tegnap esti nagy reveláció ezzel kapcsolatban az volt, hogy arról beszélt egyikük, mennyire dicséretes volt az író szándéka, amikor megírta ezt a könyvet. Ez számomra nagyon meglepő gondolat volt, mert én szigorúan csak a szöveget néztem, és nem néztem mögé, az emberre.
Nagyon sok dologról szó került aztán, pont ebből a megbocsátó, értéket kereső gondolatmenetből kiindulva. Beszéltünk az evolúcióról, az ember (homo sapiens sapiens) előtt álló lehetséges utakról, az előre menekülésről, az agyműködés változásáról, a mutációkról, a rákról, az emberiség erkölcsi felelősségéről, arról, hogyan lehet és nem lehet ma tanítani, és megpróbáltuk megfejteni, mikor és miért veszett ki a felelősségérzet az emberből.
De az élet és a világ nagy dolgai mellett kis dolgokról is szó került persze, mert amikor beszélgetünk, magunkról is beszélgetünk, az életünkről, Kele Pali bácsi gyémántmiséjéről, a szobrász nyári táborról, és arról, hogy Juditék pincéjében majd előhívhatom a rollfilmes képeimet, sőt be is tudjuk szkennelni őket, ha akarom, no meg hogy valamikor augusztusban, az olvasási szünet ellenére (olvasunk persze, de csak szeptemberben találkozunk olvasóklubként) talán tartunk egy nyári főzős beszélgetést is.
Szerintem beszélgetni nagyon fontos. Beszélgessünk minél többet a körülöttünk élő emberekkel.