2014. június 14., szombat

Akárki


Az a meggyőződésem, hogy nem vagyok Akárki. Persze nagyon Valaki sem vagyok, legfeljebb valaki, nem egy senki, nyilván ezt kell higgyem, hogy élni lehessen. Nem moralizálok tovább, lehetne, de mint említettem nyár van, elengedem a nehéz kérdéseket még akkor is, ha a nagy nyári elengedés ellenére utolsó előtti OFF programként Borbély Szilárd Akár Akárki című darabját láttuk tegnap este. Feltéve persze, hogy utolsó programként beszámíthatom az Egyletbeli darabmegbeszélést és gasztrokalandot. Az Egylet pont tegnap nyílt, és nem a Gittegylet, hanem két cég közöse a Ferencesek utcájában. Az egyik félben kézműves sört csapolnak, a másikban csevapcsicsát, meg pljeskavicát sütnek roston. Gyenge gyomromra való tekintettel én maradtam a jéghideg rozé hosszúlépésnél, de láttam a helyben a fantáziát. Vissza is fogok térni.
Más. Kiolvastam Szilasi László könyvét. Nem tudom, írok-e róla egy tisztességes és kimerítő értékelést, de az is lehet, hogy nem. Nem győzött meg, bár a végére megbocsátottam egy csomó bosszantó hibát, mert úgy éreztem, a szándék jó volt. A kivitelezés nem. nem értem, miért nincsenek értő olvasó barátai íróknak és/vagy miért nincs alkalmazásban sok-sok szigorú, de megbízható ízlésű olvasószerkesztő. Mindegy, nem az én gondom. nem bántam meg, most legalább biztosan tudom, hogy nem tetszik.
Más nincs. Sokat alszom és zenét hallgatok, mert olyankor szabad az ember. Akárki, bárki, valaki.

6 megjegyzés:

  1. Van neki! És ő maga is szakos...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem tudom. Szerintem kellett volna húzni a szövegből itt-ott. Volt, hogy két bekezdésben majdnem ugyanazt írta le, máskor meg írt valamit, aminek ellentmondott logikailag egy szövegrész két oldallal később. A könyv vége is csak áll magában. Ez a fordulat (vagy csavar ?) a végén számomra meglepő volt, és nem is igazán értettem a motivációját, tekintettel arra, hogy azért alapvetően ez nem egy krimi.
      De, ahogy elnézem, elég sok olvasónak tetszik. Én majd olvasok tőle mást is, hátha az jobban megragad.

      Törlés
  2. mindenki minden. valakinek senki, valakinek akarki, valakinek valaki, valakinek pedig minden. a posztbol nagyon kimaradtam viszont. (szeszil)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ez nagyon jó kis versalapanyag:

      mindenki minden
      mindenki senki
      mindenki valakinek
      valaki akar lenni

      valaki akárki
      valaki senki
      valakinek én is
      mindenség tudok lenni

      azt láttam, hogy nem láttalak. pótlunk. :)

      Törlés
    2. koltonokem! lajkolnam, ha lenne lajk gomb! :)

      Törlés
    3. Csillagom, ha tudnám, hogy lehetne, lenne. Nem tudom. :)

      Törlés