Igazi

Az igazi nyár dátumfüggetlen. Persze nyilván nyáron van, nem vagyok egészen hülye, de azon belül tulajdonképpen bármelyik nap elkezdődhet. Vannak előjelei igen, egy kis vonakodás a felkeléssel kapcsolatban, a váratlanul elhagyott karóra utáni érdektelen, amolyan tessék-lássék keresgélés, a korán világosodó égbolt, egy rövid, reggeli nemérdekel sóhaj, és olykor az eperlekvár.
A nyár általában hétvégén kezdődik és szinte mindig reggel. (Bár előfordult már hétfői kezdés, de azt nem tudom megmagyarázni, azt tudjuk be véletlennek.) Szép idő kell hozzá, a forró délelőtt ígérete a hűvös reggelben, felhőtlen rózsaszín-szürke égbolt, egy kicsi szél, és sok nyári madárhang, de nem az udvarlásé, a gömbölyű szerelemé.
A nyár legfontosabb jellemvonása az objektív idő iránti érdeklődés teljes és maradéktalan megszűnése, a szubjektív idő bölcs, erőszakmentes diktatúrája, egyszóval a sodródás. Mint amikor kihúznak az ember körme alól egy szálkát, úgy szűnik meg a feszültség, a fájdalom, a kilátástalan vergődés. A nyár a színtiszta anesztézia, az élet kellemes, gondolatokkal teli félálma, a savászanában a lebegés első pillanata, az elme morfiuma.
Nyár van. Szerintem tegnap reggel óta. Elengedtem ezt az évet most, hadd menjen, hadd pörögjön tovább, én meggondoltam magam, már maradok ebben a pillanatban, rohanjon az idő tovább nélkülem. Nem kell innentől fogva óra, nem kellenek határidők, a munka saját ritmusában (gintonic ritmus, hosszúlépés ritmus, gyümölcsleves ritmus, westbalkán ritmus) készül.
Elengedtem a görcsöket egy kis időre, talán augusztusig, talán tovább, mostantól hagyom, történjen az élet velem csakúgy. Talán ez a csakúgy a nyár igazából. Hogy csakúgy hagyom, sodorjon valami patak, hogy a sóhajtással fusson az erekből a méreg, az agyból a gondolat, a szívből a fájdalom. Hogy csak az rakódjon idebent egy ideig, aminek rakódni érdemes: szépemlék-katedrális, nevetésből sátorponyva esős, rossz napokra, simogatásból esti ének, ölelésből árnyékot adó, nagylevelű diófa.
Nyár van, foszlik a sötétből a fény, gyengéd reggeli csókokkal borítja el Isten a világot, a napfény pedig szerelmes szavakat tetovál a bőrre. Nyár van. Ilyenkor nem sietek, ilyenkor elbírom a csendet, ilyenkor kivárom, míg megtalál magának az élet, ilyenkor nincs fölöttem hatalma senkinek.