Mindjárt

Már megint hétfő van, ami egyrészt borzalmas, másrészt örömteli, mert innentől kezdve még három hétfő lesz, amikor úgy kell kelni, hogy munkanap, és ez jó. Azt hiszem, idénre pont elég volt ebből az állandó küzdelemből.
Hétvégén szinte semmit nem jutottam előrébb az olvasmányokban, illetve egy Harry Hole végére értem. Egy kedves könyvet befejezni mindig olyan, mint egy szakítás. Az ember emlékszik a szép pillanatokra, de azért mégiscsak vége van valaminek. Közben továbbolvasom Szilasi könyvét, de óriási dilemma. Egyszerűen nem igazodom ki rajta. Olyan, mintha kimaradt volna egy utolsó átolvasás. Izgulok, hogy ne olyan legyen nekem ez a könyv is, mint Tóth Krisztináé. Persze tenni nem lehet ellene semmit, ha olyan lesz, hát olyan lesz.
Azért egy picit hatékonynak éreztem magam ebben az elmúlt két napban, mert egy határidős feladatot végre rendbe tettem. Nem röhög. Igazából már régen készen voltam vele, csak az utolsó simítások voltak hátra, de megkönnyebbülés. Több dolgot kellene időre befejeznem, azt hiszem. Jó érzés. Kár, hogy a dolgozatjavítással kapcsolatban nincsenek ilyen sikerélményeim. Lehet, hogy simán ki kellene csesznem az egész csomagot a kukába, aztán jól van.
Persze a legjobb dolog a hétvégében a szombat esti válságértekezlet volt Emmával.  Én nem tudom, hogyan tud ez a nő ilyen könnyen élni. Tényleg. Mint akit nem húznak súlyok lefelé. Őszintén csodálom érte. Igyekszem elgondolkodni azokon a dolgokon, amikről beszélgettünk. Mármint az örökös nyavalyáimról. Minek kell nekem mindig mindent túlgondolni, meg megnehezíteni. Nem tudom megmagyarázni. Tényleg a jót kellene kiguberálni ebből a rövid kis életből.
A héten a múlt heti fizikális szenvedést elhagyva belecsapunk a társasági életbe. Kezdődik a POSzT, és ugyan színházjegyem nincs, OFF programokra szép számmal megyünk, úgyhogy hajrá, itt a fesztiválszezon első szele, meg a téren ülős, csülökevős fröccsesték. Kilenc tanítási nap van hátra. Ennél több hosszúlépést fogok meginni egy hét alatt.
Más nincs. Írjak weblapokra végre, és fordítsak le egy szöveget. (Az ember tényleg emiatt ír posztokat különben. Hogy ne felejtse el a szarait.)
Jól van. Mindjárt vége, és elmegyünk a teraszra. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.