2013. október 8., kedd

Csak a színe


Gyarló ember vagyok, gyakran irigylem mások képeit. Pontosabban nem a képeit mint képeket, hanem az élményt, amit akkor élt át, amikor a fényképezőgépét elkattintotta. Biedermann Izabella vagyok, élményirigy. Van-e anoním élményirigyek klubja?
Az ősz, szinte bármit is csinál magával, látványos. Bármennyire is fekete-fehérben látom a világot, azért azt be kell ismernem, hogy az ősz, formáit tekintve ugyan fegyelmezetlen, de megejtően színes. A szín elevenné teszi a tárgyat, megtölti múlandósággal és élettel. Ami nyilván ugyanaz. Ezért jó ősszel temetőt fényképezni például. Irányban van.
Ezt most, azt hiszem, egy kicsit türelmetlenségemben írtam. Hogy azt gondoljam, mindjárt a teraszon vagyok. Elég hülye napjaim vannak. Arra gondolok, mindjárt a teraszon vagyok. És tényleg.
Előtte persze még megyek Budapestre. És bár azt innen nem tudom megítélni, hogy ott is vannak-e színek, biztosan nem fogok fotózni, csak beszélgetni. Mert van úgy, hogy az ember direkt nem fotózik.   Hogy tovább maradjon az emlék.
(Most az jutott eszembe, hogy voltak, akik azért nem akarták, hogy lefényképezzék őket, mert úgy tartották, akkor elveszik a lelkük. Lehet, hogy ezért fotózok olyan ritkán embereket. Valami félelem van bennem, hogy elveszek tőlük valamit. Valami intim dolgot, ami csak az övék. Ez amúgy nyilván hülyeség persze.)


6 megjegyzés:

  1. Valamit elveszünk, ha tudtukon kívül fotózzuk őket: nem "pózolhatnak", nem próbálhatják meg az önkontrollt a másik szemében... Nincs rajtuk a maszk, melyet az másik tekintetnek szánnak. Elvesszük "valóságuk", "igazságuk" egy darabját...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Valahogy így. Bár nem a maszkra gondoltam igazán, hanem arra a kisugárzásra, ami csak az övék.

      Törlés
  2. igen, van Pesten is szín, és ha viszel belőle, marad is,
    csak fotózz bátran:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van persze, tudom én, de most nemigen lesz időm fotózni. Na jó, ne zárjuk ki a lehetőségét. :)

      Törlés
  3. ...és ablakban, meg balkonban, tényleg jó a székesfőváros. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe. Tudom, de ígérem, hogy kezeltetni fogom magam. :D

      Törlés