Tényleg

Tegnap már azon nevettünk a barátaimmal, hogy én mondjuk ne nagyon nyilatkozzak mostanában arról senkinek, milyen meggyötört a pedagógus, mert amennyit mostanában utazom, ezt úgysem hiszi el senki. Persze hogy az utazások időzítése véletlenül alakult így, az más kérdés, mint ahogy az is, hogy eddig meg évekig nem. Utazási hullám-interferencia esete forog fenn. Ezek szerint az utazás hullámtermészetű. Ezt azt hiszem, tulajdonképpen eddig is sejtettem.
Na most mindezt csak azért írtam le ilyen hosszasan, hogy valamennyire hihető legyen, hogy nem teljesen abnormális az, hogy novemberben ismét elutazom, ezúttal egy amszterdami szemináriumra. (Feltéve, hogy ki tudok harcolni magamnak négy nap rendkívüli szabadságot, de egyelőre, el ne kiabáljam, a főnököm nem küldött el azonnal a francba a kérvényemmel. Jó jel.)
Tegnap este beszélgettem valakivel, akit tulajdonképpen nem is nagyon ismerek, csak mellém sodorták a véletlenek, és a természetfotóit nézegetve rájöttem, hogy hónapok óta csak városi környezetet fotózom. Nem is tudom, mikor fotóztam odakint valamit a zöldben (sárgában, barnában, kékben). Ez azért szánalmas, azt hiszem.
Pedig szeretnék sétálni, meg nézni a faleveleket, meg érezni az avarillatot, de nincs rá idő. Hát talán majd két hét múlva, amikor elhúzunk a teraszra, és végre nem kell, csak egymásra, meg az őszi fényekre figyelni. Majd akkor. Egyébként meg három hete nem láttam Mihályt, ami gyötrelmes és szomorú, mert nagyon hiányzik. Mindig rossz kedvem lesz attól, ha sokáig nem látom. Mégiscsak a harmadik harmad tesz minket teljessé.
Más nincs. Holnapra el kellene olvasnom és ki kellene javítanom úgy 150-200 oldal dolgozatot, és ki kellene olvasnom három könyvet. Ehhez képest ma éjjel három órát aludtam. Azt hiszem, olyan továbbképzés is kellene: Hogyan facsarj ki magadból még egy életet. Vagyizé önfejlesztő irodalom: Én és én - ketten a munka frontján, avagy hova lettem mostanában. Ezt majd kidolgozzuk a teraszon. csak a pálinkát ne felejtsem itthon.
Különben jó sok minden volt a héten a tanítványokkal. Volt toleranciakurzus egy kilencedikes, terhes lány outcoming-jával kapcsolatban, volt régi tanítvány hazalátogatása nősülés céljából - tizenkilenc évesen elvesz egy tizenhat évest : multikulturalizmus a magyar közoktatásban. És persze adminisztráltam, mint a barom, meg órákra készültem, és olyan is volt, hogy arra már nem jutott idő. Mindenféle csoda megtörténhet.
Ha most november végéig nézek, nem látok szabad pillanatot a teraszon kívül. Nem dicsekszem, csodálkozom. Magamon. Mégis hány élet fér bele az enyémbe? Nem én voltam, aki nemrég még egy csendes, tengerre néző szobára, meg egy írógépre vágyott?
Engem fejtsen meg valaki. Tényleg.