Akiben kedve telik

Nem akarom a felhőkre fogni, de kedvetlen vagyok. Jó, az is lehet, hogy nem kedvetlen vagyok, inkább szomorú.
Nem csak a hideg, az ostobaság, meg a hatalommal való visszaélés is szomorúvá tesz. Különösen pedig az ostoba gőg szomorít el. Van belőle elég körülöttem, de nem sorolom. Én nem állítok emléket ezeknek az embereknek.
Dühös is vagyok, azt hiszem. Leginkább a saját semmilétem miatt, és nem, nem vigasztal, hogy ebben vagyunk mi most mind, akik nem teszünk semmit, csak szürkéből szürkébe folyó napjainkat terelgetjük.
Azért ennek nem így kellene lennie. Ezt gondolom. Nekem nem itt kellene lennem ebben a hidegben, hanem mit tudom én, valami olyan helyen, ahol nem csak a tökéletes, az egészséges, a megfelelően gondolkodó, pontosítok, engedelmeskedő embereknek jut hely, hanem mindenkinek, akiben Istennek kedve telik.
Mert Istennek nem a pénz és az ész számít, jó neki a nincstelen is, és mindegy, hogy valakinek az esze lassú, ha a szíve nem.
Nem hiszek én már ebben a rendben, nem hiszek az emberben régóta. Nem hiszek, mert megtörténhet az is ma, hogy a takarítónőnek jelentenie kell, ha valaki az utasítás ellenére kávézik a tanáriban. Nem hiszek, mert törvényt lehet hozni arról, hogy embereket hivatalosan láthatatlanná tegyenek.
Persze tudom, hogy most dühömben nem mondok igazat. Néha hiszek az emberben is. Magamban vagy másokban inkább. Akik miatt még mindig érdemes ablakokat fényképezni.
Aki nem unja még az ablakokat, ide KATTintson.