Péntek van

Péntek van. A péntek olyan, mint a hétfő: nem ismer irgalmat. Ez esetben ez jó hír. Jó hír, mert pillanatokon belül, amint bemászom a zuhany alá, már én is el fogom hinni, hogy ma, annyi sok minden nehézség és nyűglődés után, elmegyünk végre a Teraszra.
A budapesti kiruccanást leszámítva hetek óta nem sétáltam egy tisztességeset, és ez meg is látszik a gondolkodásomon, no meg a fotók hiányán. Azon kapom magam, hogy csak nézem az utcák fényeit, és gondolatban fényképezek. Tudom, szánalmas, vigyek magammal gépet mindig.
Hajnalban befejeztem Ruge regényét, ami egy kicsit azért kevésbé tetszett, mint eleinte gondoltam, hogy fog. Jó, első regény, értem én. Amúgy bosszantóan sok volt benne a fordítási hiba/pontatlanság, meg a helyesírási hiba. Ha gazdag leszek, úgy fogok jótékonykodni, hogy olvasószerkesztőket fizetek meg kiadóknak. Szerintem jó ötlet. Vagy kellene egy díjat alapítani a tisztességesen kiadott könyveknek. Á, bosszantó. Pláne egy egészen jó regény esetén.
Más nincs, hacsak az nem, hogy a citációs listám elemeinek a száma kettőre emelkedett. Ez alkalommal a budapesti óralátogatás-beszélgetés élményeit írta meg az egyik amerikai vendég a The Times of Israel honlapján. Most, kivételesen, a civil énem került virtuális nyomtatásba egy egész mondatnyi idézet erejéig. Szóval így akkor most már kettő.
Ruge könyvéről szerintem írok a Gittre, az idézett gondolattal kapcsolatban meg a VilágMára, de azt már csak a teraszról, attól tartok. Illetve nem tartok.
Most egy kis szünet. Ahogy a teraszos napokon általában, a lányok távoltartási végzést kértek a blogra, de a telefontól nem vagyok eltiltva. Naponta egyszer felvehetem bárkinek. Képek biztosan lesznek.