Kertek

"Te, aki a kertekben laksz ..."

Itt van a kert, nem messze tőlem. Már nem kertnek hívják ugyan, mert az emberek már csak ilyenek, hajlamosak elfelejteni a régi neveket, és nem kutatnak utánuk többé. Nem ismerik már se Kublait, se Szemirámiszt, se Istent.
Mindegy. Valamikor, valamiért, talán mert menekült, talán mert hazatalált, ideköltözött a csend a völgyre néző házak közé. Amikor látta, hogy itt jó, itt maradt örökre.
Ennek a költözésnek az emlékére aztán Isten gyönyörűséges és sosem fáradó menyasszonyai minden ősszel és minden tavasszal újra magukra veszik a fátylat, hogy méltóképpen ünnepelhessék hitvesüket - az életet és a halált.