Mi a távolság közted és köztem? Nem tudom. Azon gondolkodom, ha belefeküdnék egy teli kád vízbe, mennyit szorítanék ki én, és mennyit a hozzám tapadt világ. Hogy le lehetne-e ezt még választani rólam, a bőrömről, vagy már úgy hozzám nőtt, mint a kézfejemre írt felirat.
A kézfejemre írok, drága doktor, csak hogy tudja, a kanalak nem hiányoznak, legfeljebb az emlékek, meg a szerelmek és a régen elfelejtett bánat. Jobb híján így lesz a világból tapasztalat - a bőrömbe ivódó napi tetoválásokból.
LOVE. Ez a mai emlék. Egy tanítványtól kaptam, mellé tintaszív, majdnem szimmetrikus, a jobb szívteke azért egy picivel nagyobb, mint a bal. Nem tudom, ez mit jelent, az is lehet, hogy semmit.
Ilyen múló, naponta megújuló tetoválásokkal írom a világot a bőrömre, vagy jegyzi a világ önmagát, ha hagyom. Persze ritkán hagyom, minek hagynám, neki írnia sem kell, tapad amúgy is, tinta nélkül is, sokszor.
Megfigyeltem, hogy néha, leginkább csendes és örömtelen napokon, előbukkanak a kézfejemen a feliratok, sőt a rajzok is. Egy név például, valakié, aki egyszer fontos volt, egy gyerek rajza , a világ közepén egy emberrel, aki már nem él, egy telefonszám, amit, hogy nyoma ne maradjon máshol, ide lehetett csak írni, néhány árnyék a diófa alatt, egy pad, egy sír, egy öreg, haldokló kutya, az arcod esetleg, félárnyékban, vagy a kezed éppen, ahogy hozzám ér, egy csoport fa, amolyan nyári liget, egy hajó, egy város, egy tucat felhőkarcoló, meg egy repülőtér, esetleg Chicago.
Így nő ki a bőrömből az élet, de nem csak az enyém, a tiéd is, másoké is.
Aztán elmerülök a kádban, egy egész bolygó tömegét szorítom ki, a víz a padlóra ömlik mind, óceán lesz, de ez az óceán is én vagyok, énbennem várakozik az élet, ami már csak egy kicsit az enyém, inkább a tiéd, inkább másoké.
Már nincsen semmim. Se bennem, se rajtam kívül nincs távolság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése