TGIF

Péntek van, erre föl a színes kép, meg hátha gyógyít is.
Örömmel kellett megállapítanom tegnap este, hogy a heti hülyeségmutatók már négy nap után az egekbe szöktek, én pedig egy magát normálisnak gondoló ember normálreakcióját hozom, vagyis megbetegedtem. Jó, nyilván van hozzá köze annak is, hogy mindenki más is beteg körülöttem, de azt is tudjuk, a psziché nagy zsarnok, ha elege van, rögtön kihasználja az adódó lehetőséget.
Szóval tök jó, most ugyan nincs hőemelkedésem, de mozdulni is alig bírok, és gyakorlatilag nem hallok, mert a fejem beköltözött egy hangszigetelt takonyburokba. Na, ez tuti védekező mechanizmus a ma reggeli értekezlet előtt.
Egyébként az országban uralkodó káosz méltó leképeződése az iskola, és erről most csak azért nem írok egy anyázós posztot, mert egyrészt fizikailag képtelen vagyok rá, másrészt meg azért sem, mert ha majd megírom, azt máshova szánom, de azért annyit röviden és tömören szeretnék leszögezni, hogy menjen a picsába az, aki kitalálta, hogy egy gyereknek heti 35-38 (olykor több) tanórát kell végigülnie. Persze halleluja van mindennapos tesi is, hogy szép magyar anyákat és apákat neveljünk, akiknek öröm a szülés és a lóról hátranyilazás (tényleg, hol vannak a lovak???), de ezt az egész tesi kérdést úgy intézik, hogy az EBESZ megfigyelők minden haja szála kétszer is kihullana.
A heti bizarr rovat, már ha lenne ilyen, élén azonban kétségtelenül egy ösztöndíjpályázat végezné. A pályázathoz be kell nyújtani a saját hallgatójuk hallgatói jogviszony-igazolását, még tanköteles testvére iskolájából egy iskolalátogatási igazolást (a tanköteles szót nyilván nem ismerik), ezen kívül NAV igazolásokat, mert a munkahely által kiadott pecsétes jövedelemigazolás nem elég (!!!), valamint mintegy húsz nyilatkozatot arról, hogy minden igaz, amit a hivatalok leírtak, aláírás, két tanú. Normáááális???? Valakinek ott is durván elgurult a gyógyszere.
Más nincs, a mai napot kell túlélni, aztán hétvégén majd lehet egy kicsit pihenni abban a néhány órában, amikor nem vendégek jönnek. Istenem, 21 éve ilyenkor, amikor a kávésbögrét támasztottam a hasamon,  mégcsak nem is sejtettem, micsoda évek következnek.