2014. szeptember 1., hétfő
Szeptemberegy
Jól van, minden, ami elromolhat egy szeptember elsején, el is romlott. Persze nem, mert például nem én karamboloztam a nagy kereszteződésben a felhőszakadás és a közlekedési káosz tetőpontján, szóval lehetne ez rosszabb is.
Az idei őszi monszun első napján tehát elindult az iskolaév. Én csak az esőre gondolok, a csatornákból visszaöklendezett sáros vízre, meg arra, hogy ne kössem fel magam rögtön első nap. Ezeket pozitív gondolatoknak számítom most be, hátha a héten lesz ennél rosszabb is. (Mindig van rosszabb.)
Más. Lesz új blog. Gyűjteményes, de hívtak, írjak oda is. 13. emelet, ez a neve, de még nem írtam oda semmit, mert még csak bétában van, de szép különben. Saját másik blogon is gondolkodom, túl régóta lakom itt.
Ma Kistehént hallgatok egész délelőtt. Meg kell keresnem az idei évhez rendelt türelmet. Semmihez és senkihez nincs amúgy.
Közben a Gittre írtam Szántó T. Gábor regényéről. (KATT)
Más ötletem nincs. Hallgass.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése