Ad astram

Most fogja meg vagy most engedi el

kezem az Isten? 

(Zelk Zoltán)

Az elmúlt két napban kétszer kérdezték tőlem ugyanazt. Merre tartasz? - kérdezte tőlem kedden Isten Mózes vándorlástörténetének előadása közben. Quo vadis? - kérdezte tegnap egy férfi, aki fontos nekem. Érdekes egybeesés, de nyilván nem véletlen, mit hall meg az ember a hozzá intézett kérdésekből.

Merre tartok? Nem tudom. 

Sokféle történet van az ember életében.Vannak történetek, melyeknek az elején tudjuk a végét. Vannak olyanok, amelyeknek igazából nem is lesz vége. És van a Történet, az enyém, aminek a végét persze tudom, de az oda vezető utat előre nem látom.

Merre tartasz? Ki fogja a kezed az úton? - kérdezte Isten. Merre tartasz? - kérdezte a férfi, miközben fogta a kezem. 

Tényleg nem tudom. Szeretnék mindkettőjüknek valami egyszerű és szép választ adni, de most nem látom a történet végét. Nem tudom, jobb volna-e, ha látnám, ha tudnám, ki fogja a kezem, Isten vagy ember, esetleg választásra kényszerülök majd, és döntenem kell, Istent vagy egy embert választok majd az útra. 

Az élet vándorlás, de a kezemben lévő térképen számtalan út van, szertefutó tintavonalak, feketék, vörösek, a sors érhálózata. Kis és nagy vérkör, szívbillentyűk, hol lassan csordogáló, félig alvadt, hol esztelenül rohanó, oxigénnel teli vérpatakok.  

Merre tartok? Ki fogja és ki engedi el a kezem holnap? Nem tudom, - válaszoltam Istennek. Nem tudom, - válaszoltam a férfinak. - Talán a csillagokba.