Mindannyiunk élete mások élete árán marad meg. Ez nem azt jelenti, hogy ölnünk kell, inkább csak azt, másoknak támasztott, időzített szobor az életünk. Szobor, de a szobrász nem bronzból öntött, nem márványból faragott, hanem egymáshoz préselt virágszirmokból mintázott meg minket. Ezt egyszer tényleg meg is mutatta nekem valaki, és azt gondoltam, igaza van. Önszobraink engedelmesen porlanak majd szét az idővel. Milyen kár, hogy talán mégsem lesz alkalmam megnézni a kiállítását Budapesten.
Sokat gondolkodom mostanában azon, az én életem kinek vagy inkább kiknek támaszkodik, és milyen gyorsan fakuló virág szirmaiból préselődik az a szobor, ami előtt megállva azt mondhatom majd, én. Gyümölcsfa virága lesz az, azt hiszem. Hirtelen földre pergő cseresznye- vagy meggyvirág. A kertész reggeli imaszőnyegéből vagyok.
Mire kell a férfi? Arra, amire másnak. Mire kell a nő? Arra, amire másnak. Mire kell a barát? Mire kell a szerető? Arra, amire másnak. Én csak embertelenné teszem magam, emberré engem mások tesznek. A magány megölne percek alatt.
Asszem Te az vagy, mint az összes többi ember nem! :-)
VálaszTörlés:) :)
TörlésSokáig én is azt hittem, hogy "a magány megölne percek alatt". Aztán amikor muszáj volt a szemébe néznem, végül is gazdagabbá tett... Csak ne vegye el tőlem, amivel eddig megajándékozott.
VálaszTörlésRózsa, sosem keltetted bennem a magányos ember képzetét. Mindig úgy gondolok Rád, mint egy olyan nőre, aki ugyan egyedül él, de nem magányos. :)
TörlésAz az igazság, hogy sokszor vagyok egyedül, de szívesen vagyok másokkal is. Viszont most már égető szükségem van az egyedüllétre is!
Törlés:)
Törlés