Köznapok

Köznap van. Ha van olyan, hogy közkatona, akkor lehet olyan is, hogy köznap. Ezek a napok hullanak el először a felejtés csatájában, ezekről beszélünk és gondolkodunk csak számokban, és ritkán, leginkább csak utólag találunk bennük valami említésre méltót.

Pedig váratlan köznapokon, nem tervezett fontos napokon, esik a legtöbb haláleset, köznapokon hagyják el egymást az emberek, köznapokon futnak össze valakivel a buszmegállóban, aki a vállukon zokog, és köznapokon fogannak és születnek az új csecsemők is, bár ez utóbbi napokat később átnevezik. Köznapokon derül ki, hogy rákos vagy nem rákos az ember, hogy jól sikerült-e a vizsgája vagy hogy megbukott, és az emberek köznapokon találják meg és veszítik el egymást. 

A köznapokra az ember általában nem emlékszik pontosan, legfeljebb csak ha születés vagy halál tesz mellé kitörölhetetlen jelet a naptárban. Egy köznap reggelén szinte soha nem lehet tudni, jelentéktelennek marad-e meg a nap vagy később, egy év múlva mondjuk, vastag, vörös filctollal karikázzuk-e a dátumot. 

Köznap van. Csak rakódik rám az idő. Unom.