2014. május 30., péntek

GIF



God, it's Friday! Végre péntek van. Ha jól számolom, tíz tanítási nap van hátra ebből a tanévből, és nekem borzalmas teraszelvonási tüneteim kezdenek kialakulni. Azon kapom magam, hogy napjában többször is arra gondolok, ha már eddig nem akadt vevő, most egy kicsit bírja még ki a ház TSB-jék birtokában.
Bár tegnap életem első szabadnapját töltöttem itthon, ami jó volt, még mindig szarul voltam, szóval nem töltöttem túl aktívan a napot, de legalább nem mentem be a munkahelyemre, és ez is valami.
Nem tudom, mikor mászik ki belőlem ez a vírus, de nem szeretem, hogy bennem van. Tegnap Ristjana javaslatára körömvirág teával kúráltam magam, és egy hete ez volt az első dolog, aminek örült az emésztőrendszerem, úgyhogy ma ezt töltöttem magamba vizsgáztatás közben is. A vizsga gyötrelmes volt, leginkább azért, mert az én kis tanítványaim nemigen fárasztották magukat a készüléssel. Gofri szerint idén nem voltam olyan szemét, mint eddig, úgyhogy ezen el kell gondolkodjak. Hogy is van ez az adóhatóságnál? Önvizsgálatot kell kérjek magam ellen?
Azért a mai nap mélypontja vizsgáztatói szempontból kétségtelenül az volt, amikor az egyik jelölt úgy beszélt, hogy csak pakolta egymás mellé a szavakat random sorrendben, én meg próbáltam belőni legalább a témát, de nem sikerült. Akkor a kollegina azt mondta, hogy kérdezzek egyet (az ő diákja volt), én meg megkérdeztem tök aranyosan, hogy mi a kedvenc filmje. Erre mindketten rám meredtek, merthogy addig is erről mesélt állítólag. Best questions at the exam címmel fogom gyűjteni a vizsgáztatók hülye kérdéseit. Az enyémekkel az élen természetesen.
Más. Ma megjelenik egy Lovasi Andrásról írt könyv, pár napon belül meg az új Andrew Bird lemez. Az a címe: Things are really great here, sort of... Hát így érzem én is. Már majdnem klassz itt minden. Ja nem.
Ma kirakták a tanári tablót a kávéautomata mellé. Mondjuk én még egész jól jártam, mert nem narancssárga a fejem, mint pár kollégámé, és nem csinált a fotós lárvaarcot photoshoppal, mint a legtöbb kollégámnak, csak a nevemet nem sikerült leírni helyesen. Bonyolult név, tudom. Csak arra lennék kíváncsi, a megrendelőnek se tűnt fel a dolog? Annyira bizarr az egész, mintha a lárvák vs indiánok meccs tablóját néznéd, amire felkerült pár fura nevű szerzet is. Ez marad az utókorra, basszus. Majd csak néznek negyven év múlva, hogy milyen egy elbaszott társaság tanított ebben a suliban. Mondtam már, hogy a tablófotósok összes papírját el kellene kobozni örökre?
Más nincs. Jól vagyok, csak mindenből egy kicsit egyszerűbbet szeretnék, azt hiszem. Amúgy meg fogalmam sincs, hol jár a fejem. Lehet, hogy Norvégiába költözöm, Marla Sören-Jones-ra norvégosítok, és én leszek Harry Hole női megfelelője. Ez az első jó ötletem a héten. (Félig Emmáé, de már lopok is.)
Más nincs. Valaki lőjön főbe. Vagy igyam le magam. Vagy menjek már el futni a francba.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése