2014. május 13., kedd

Pillék


Gyerek lettem megint, mondhatnám józsefattilásan, hogy gyermekké tettél, de nem volna igaz ez így, mert hagytam is magam. Vagy talán akartam is, hogy így legyen. Na mindegy, látszik ez most rajtam, szerintem, mert ma reggel egy csomag állatfigurás háztartási kekszet kaptam ajándékba az egyik tanítványomtól, mondván, rá is van írva, hogy gyerekeknek. 
Hogy összhangba kerüljek magammal, mindenesetre kicsikére vágattam a hajam tegnap. Szeretem így. Nincsenek azok a nagy csigák, viszont rendkívül praktikus, majdnem szivaccsal is lehet hajat mosni. (Na ez talán egy kicsit azért túlzás, mert az egyik fele picit hosszabb, ott mondjuk szerintem megvan az 7-8 centi is az ellenoldali kettőhöz képest.) Fejsimogatós napnak nézek elébe, azt hiszem.
Más. El vagyok havazva, de legalább nem is végzem hatékonyan a munkám. Disaster 2in1. Holnap letanítom a fejlesztett tananyagom egyik részét, de ma a biztonság kedvéért otthon hagytam a képfájlokat, amik kellenek hozzá. Sebaj, majd megoldom ezt is. 
Egyébként az elmúlt napokban nem olvastam gyakorlatilag semmit pár emelt szintes szövegalkotási dolgozaton kívül, attól meg megsemmisült a teljes bal agyféltekém. Még jó, hogy este Emmával és TSB-vel Gyémánt Kört tartottunk, ahol mély filozófiai kérdések még véletlenül sem kerültek szóba (köszönöm szépen!), ellenben a magánéletem nyilván igen. Jobb is volt, hogy gondolkodásra képtelen állapotban voltam. 
Más nincs, meghalni sincs időm, de adóbevallást fogok csinálni, meg hasonló szarságok. A dolgozatok kupacai meg csak nőnek az asztalomon, az asztalom mellett és a hátizsákomban. Lehetne egy minitűzvész mondjuk. 
Ma ebéd Mihályékkal, holnap agybaj, csütörtökön vacsoracsata, pénteken Bori szülinapja, szombaton és vasárnap Budapest. Jógázni kellene, de képtelen vagyok ellazulni. Most azt a dalt kellene megtalálnom ide illusztrációnak, amiben a nő azt énekli, hogy "my baby went away over the sea", de nem találom. Ez van. Távozzon tőlem a félelem.
A lejátszóra felraktam Tor Drum Therapy című albumát. Örvendjünk.

6 megjegyzés:

  1. Úgy látszik, a Mérlegekre a rájár a rúd... Különben tegnap én is hajat vágattam, csak sokkal radikálisabban, mint te: kicsit elszaladt a fodrászkisasszonnyal az olló... De már olyan voltam, amire a francia azt mondja. "j'ai une tête de déterrée", vagyis, "olyan vagyok, mint akit éppen kihantoltak"... Manapság gyakran mondom tükörképem szemébe...

    VálaszTörlés
  2. Véletlenül nem az "Elment az én rózsám idegen országba"-ra gondoltál(Balkán Fanatik)??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából ez járt a fejemben: http://www.youtube.com/watch?v=C4fP0Q-oJuw , de a Balkán Fanatik se rossz. :)

      Törlés
    2. Azt hittem elsöpört a nyelv-tornádó ;)
      Ez a mostani esős időben lélekmelegítő dal, szuper...

      Törlés
    3. ja, nem. lélekmelegítő igen. valami sok napsütés kellene gyorsan.

      Törlés