Eszembe jutsz még néha hajnalban. Csukott szemmel állsz a foghíjas fahíd előtt, messze vagy, úgy képzelem, talán egy másik kontinensen, de nem tudom biztosan, elvégre ez még csak nem is az én álmom.
Eszembe jutsz még néha reggel, amikor a közeledő nyárban ártatlan bogár mászik a kézfejemre ébredés után. Eltévesztette a dombot, egyszer azt mondta valaki, ez a Vénusz dombja, a tenyérnek ez a kiemelkedése, ezzel kell a kenyértésztát dagasztani, hogy belemenjen a szeretet.
Eszembe jutsz még néha este, de már nincs arcod, csak hangod van, és nem értem, mit mondasz, aztán rájövök, hogy már évek óta nem is mondtál nekem semmit.
Eszembe jutsz még néha éjjel az olajfűzek nehéz, mézes illatáról, ami lehetetlenül sok évvel ezelőtt, egy májuséjszakán ragadt a hajamba a Székesegyház előtt.
Eszembe jutsz még néha, reggel is, de már nem látlak, este is, de már nem hallak, csak a kezed árnyékát a vakolatlan falon, csak a hangod visszhangját az üres utcán.
Eszembe jutsz még néha este, de már nincs arcod, csak hangod van, és nem értem, mit mondasz, aztán rájövök, hogy már évek óta nem is mondtál nekem semmit.
Eszembe jutsz még néha éjjel az olajfűzek nehéz, mézes illatáról, ami lehetetlenül sok évvel ezelőtt, egy májuséjszakán ragadt a hajamba a Székesegyház előtt.
Eszembe jutsz még néha, reggel is, de már nem látlak, este is, de már nem hallak, csak a kezed árnyékát a vakolatlan falon, csak a hangod visszhangját az üres utcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése