Tükör

Egy kicsit gyalog jöttem ma. Végigsétáltam a hátsó utcán, mert a bennem lakó szomorúsággal szembe akartam állítani valamit, ami nem én vagyok. Nézni akartam az életet a házak közt. 

Már gyerekkoromban is csodáltam ennek az utcának a fáit, a gyökerük erejét, a leveleik köz játszó valódi időt, az ágak közt megbújó szelet. Gyakran álmodtam is velük, napokról, amelyeken már nem élek, senki nem él, a fák maguknak tudják az utcát.

Az embernek csak egy élete van, még ha száz könyvet vagy ezret is olvas. Hazudik, aki mást mond. 

Pilinszky jutott eszembe. A múló perc tükrei vagyunk.

Pilinszky János - Vers a halotthoz

A perc a percnek tükre csak
és tartalmuk csakis te vagy,
magadra hagyva meztelen, - 
lehullt a nyugtalan lepel:
a megmásító mozdulat.

Itt vállalnod kell önmagad,
itt nem lóbálhat rongyokat
örök valód fölött a szél.
Maradsz örökre kőkemény
s lezárt, akár a kárhozat.