Mindig

Jó, mély levegő, megyünk tovább. Mindig ugyanaz, mindig az üresség párnahuzata, amit nekünk kell kitölteni, legtöbbször toll helyett kukoricaszárral. Kívülről hasonlítson.
A csendes napok után zajosak, túlterheltek,  feszültek következnek. De ez is mindig ilyen, szabadon választható, ki mi alá ássa el magát, meg a megoldatlan problémáit a hétköznapokban.
Sok munka lett, mintha teremne vagy mi a rosseb, munkamezőn, munkafán, primőr munka, tessék csak, friss, szabadföldi vagy fóliás, végül mindegy.
Érettségi dolgozatokat javítok emelt szinten. Tegnap a kezeim közt vérzett el egy vizsgázó a hülye hallott szöveg értés vizsgarész miatt. Semmit nem tudtam tenni érte, és úgy éreztem, ha azonnal nem jutok pálinkához, belehalok. Aztán nem jutottam pálinkához, és nem haltam bele. Az embernek néha az az érzése, hogy olyan sokszor élte már túl önmagát indokolatlanul, hogy ez a minden már rég nem is vele történik, és hogy egy félreértés miatt talán valaki más elcseszett életét is neki kell végigélni.
Este hullafáradtan még feltöltöttem az iskola kulturális műsorának képeit a netre. Szerintem meglepően jó volt a műsor, de én az osztályok közös szerepléseinek örültem a legjobban, no meg annak, hogy az egyik cigány tanítványunk egy kis tánccsoporttal lépett fel. Öröm volt nézni őket.
Az persze elgondolkodtató, hogy Bridget még véletlenül sem jött el a műsorra. Úgy fest, a művészeti nevelést leszarja vagy is lehet, hogy vírusfertőzése lett. Vagy leesett a feje, de nem halt meg. Manapság bármi megtörténhet.
Jövő héten megint érettségi dolgozatokat fogok javítani orrvérzésig, esténként pedig baráti társasággal próbálom, ha nem is a májam, legalább a lelkem kúrálni. Aztán a hétvégi pihenés jegyében szombat-vasárnap Budapesten konferencia. Majd szervezek valami magánt is az egyelőre valóban tragikusnak tűnő program mellé.
Más nincs, legyen már nyár, éljek boldogan vagy költözzek egy világvégi kunyhóba. A Gitten van egy kis kedvcsináló a Szabó Balázs Bandája új cédéjéhez. Hallgassa mindenki.
Ja igen, és az is van még, hogy gyűlölöm az egynapos hétvégéket, ellenben szeretnék egyszer egy olyat, hogy csak fekszem hason két napig, süt rám a nap, én meg olvasok. Tudom, menjek a fenébe. Esetleg a következő életemben. (Csak akkor szívom meg, ha hangyaként születek újjá. Egyáltalán olvasnak a hangyák?)