Welcome to my world

Vigyázat, felnőtt tartalom!

Jó, tudom, most mit vártam? Komolyan mondom, transzplantálni kellene az agyam, de sürgősen. Nem tudom, esetleg ha van valakinek otthon egy használaton kívüli, borsónál picivel nagyobb méretű darabja, az jótékonykodja már nekem át légyszi.
Szóval igen, tudom, én vagyok a hülye, miért nem előbb csináltam ezeket az órákat, miért nem csekkoltam le hétezredszerre is, hogy akkor hogyan és miképp, de az van, hogy édestökmindegy, ha én csinálok valamit ebben az Isten háta mögé száműzött helyen, az sose jókor van, sose alkalmas, és miért pont most, komolyan Biedermann, mér' nem két évvel ezelőtt?
Nem is kellene ezen felhúzni magam nyilván, mert egy pillanatig se meglepő, hogy azon a napon, amikor pont hogy kellene a csoportom, akkor az ő drága tanárnőjük is igényt tart rájuk. Ja hát igen, tényleg megbeszéltük, hogy van nekem ez az izém, ez a gumicicám ezekkel a videós anyagokkal, de biztos azt hitte, majd elmúlik. Mármint hétfőhöz képest ugye, amikor az emlékezetébe véstem, hogy bármilyen kibaszott óráról elvihet akit csak akar azokra a dolgokra, amik neki fontosak, mert neki mindig nagyon fontos dolgai vannak szemben bárki mással ebben az iskolában, csak erről a kettőről kivételesen ne.
Na mit mondott a kis osztályának? Na mit? Természetesen azt, hogy majd ha üzen, akkor tolják le a képüket próbálni. (Próbálni??? Hát nem egy kibaszott Vilijem drámát kell előadni holnap fejből eredeti nyelven, csak fel kell olvasni huszonöt sort egy papírról ünnepi ruciban. Lehidalok.) Röhögtem is óra elején, mert viccesnek találtam az egészet, úgyhogy meg is ijedtek a gyerekek, hogy elment az eszem, de mondtam nekik, hogy ezerszer megbeszéltük a mai napot, biztos csak kiment a tanárnő fejéből. Aztán lássunk csodát, az első órám háromnegyedénél betrappol egy csajszi, hogy akkor most, de azonnal.
Különben alapjáraton nem vagyok egy hülye picsa szerintem, ha megkérnek valamire, igyekszem együttműködni, de ma valahogy megelégeltem, hogy ez a kollegina kiskirálynőt játszik a szemétdombon, úgyhogy mondtam a kislánynak, hogy nem. Szép lassan, tagoltan és a magyarul mondtam neki. Szegény, azt hiszem, csúnyán sokkot kapott, mert sápadtan kitámolygott a teremből. Öt perc múlva visszatért, hogy a tanárnő üzenteti, hogy (ajókurvanyámatszórakozzak) akkor a diákok adják neki a pendrive-okat, majd leviszi, és akkor szünetben legyenek kedvesek lemenni a többiek is.
Mondtam oké, de öt perces a szünet, ne késsenek. Végül is tíz percnél többet nem is késtek, de legalább totál használhatatlanok voltak. Szuper. Ott ült egy csoport kilúgozott agyú gyerek, akik másra se bírtak gondolni összeszorult gyomorral, csak arra, hogy akkor holnap majd előadnak valakiknek valamit.
Nem akarom megkérdőjelezni ennek az egész rendezvénynek a súlyát vagy értelmét, legyen úgy, hogy ez fontos. Nem ezzel van a bajom, hanem azzal, hogy ez a kolléganő mindenen és mindenkin átgázolva érvényesíti az érdekeit. A diákjai ma hiányoztak egy csomó óráról nap közben, amit majd nyilván leigazol nekik, ha valamelyik tanár felháborodik, ha meg nagyon háborgunk, akkor még igazolatlant is kapnak, ahogy évek óta gyakorlat ez. Mossa kezeit, ő nem kért el senkit, nem is érti ... Utálom az ilyen viselkedést.
Biztos a front, Yvette vagy hogy a fenébe hívják ezt a cuki kis ciklont (egész jó kis amerikafílingem van), tehet róla, hogy nyűgös vagyok vagy az is lehet, hogy az feküdte meg a gyomrom, hogy Bridget ma elbeszélgetett velem. Elolvasta az óraterveket, és elérkezettnek látta, hogy ismét morális világítótoronyként utat mutasson nekem az én szellemi éjszakámban. Elmesélte, hogy ám ő látott már túlélőt, és hát hogy én majd az órán arról is beszéljek, hogy ezek az emberek (=zsidók, ezt nem mondja ki soha, még szerencse, hogy nem azt mondja, tudjukkik) egymást is kínozták a táborban, és az az ő túlélő ismerőse is mesélte, hogy amikor elkerültek onnan, akkor Németországban már jó dolguk volt. Szóval, hogy nem minden német volt ám gonosz. Na jó, amikor a Mengele, akiről ám sokan mondják, milyen hihetetlenül jóképű férfi volt, szelektálta őket, és ott kellett állni meztelenül, az tényleg megalázó volt, de hát mit lehet erről mondani, az a túlélő is például, meg a családja is majd mind hazajöttek végül. Na jó a szülők nem, az igaz. Talán ez volt az a pont, ahol leállt az agyműködésem.
Nem tudom, eddig őszintén hittem abban, hogy minden ember képes a gondolkodásra, de a mai napom után komoly kétségeim támadtak. Viszont egyetértek Hannah Arendttel. A gonoszság abszolút banális dolog.
Akkor most előveszek valami alkoholt, és feloldom benne magam.