Könnyű szeretni

Alternatív listába fogtam valamikor múlt héten, mert egyrészt meguntam a háttértáron lakó, sokszor látott filmeket, másrészt meg tényleg szerettem volna olyasmit is nézni, ami túlmutat azon a kényelmes, már majdnem érdekes, de lássuk be nem túl izgalmas átlagfilmen, amiket manapság produkál a filmipar, de még az általam ismert és elismert rendezők nem túl meglepő filmjein is. A listáért köszönet Gofrinak, majd megkeresem a linket, és akkor ideteszem persze.
Múlt héten már megnéztem egy filmet a listáról, de azt még emésztenem kell egy darabig, úgyhogy arról most nem mondok semmit. Mondok viszont ezt-azt a tegnap látott darabról. Az Electrick Children (béna magyar fordításban: A szeplőtelen fogantatás) ugyanis annyira kellemesen meglepett, hogy nem állom meg szó nélkül a dolgot.
Rebecca Thomas első nagyjátékfilmes rendezése igazán üdítő színfolt a filmes palettán. Hol is kezdjem? Van egy igencsak eredeti, szinte bizarr történet, melyben Rachel (a nagyszerű Julia Gardner), a mormon kisközösségben élő kamaszlány (saját bevallása szerint legalábbis) teherbe esik egy magnókazettán hallott zeneszámtól. Őszintén hiszi, hogy szeplőtelen fogantatás történt, és az Úr gyermekét hordja a szíve alatt.
Amikor kiderül, hogy bár a közösség nincs híján a hitnek, egyedüli megoldásnak egy gyors kényszerházasságot tudnak csak elképzelni, Rachel lelép a családi furgonnal, és elindul világgá, hogy megkeresse a kék kazettán hallott férfit. Addig-addig megy, míg sok kaland után meg is találja a fickót, aki egyébként a vér szerinti apja, találkozik Clyde-dal (Rory Culkin), aki egy helyes kis indie zenész, megismerkedik Las Vegas különös világával, megkóstolja a pizzát, de leginkább csak rácsodálkozik az őt körülvevő valóságra. A történet végét nem mesélem el, de maradjunk annyiban, hogy érdemes kivárni a fordulatos cselekmény utolsó perceit is, még akkor is, ha minden kérdésünkre valószínűleg nem kapunk választ.
A film nagyszerűsége, szerintem legalábbis, abban áll, hogy a kiváló forgatókönyv miatt képes hagyományos, szépen fényképezett jelenetekben a világ sokszínűségéről, összetettségéről, kaotikus voltáról a ma emberének egzisztencialista kétségei mellett szólni. Örvendetes módon az Electrick Children úgy abszurd, hogy közben nem érezzük magunkat kényelmetlenül ebben az abszurditásban, hogy könnyen belátja a néző, igen, az élet ilyen, megmagyarázhatatlan fordulatokkal, minitragédiákkal és minicsodákkal teli, ahol a legváratlanabb pillanatokban csúszik ki az ember lába alól a talaj, de ahol ugyanilyen váratlanul találunk támogatásra is.
Nekem nagyon könnyen szerethető film lett Thomas rendezése, mert valóban egyszerre mutatja a modern ember bizonytalan létélményét és a kamasz őszinte rácsodálkozását a világra. Teszi ezt mégpedig úgy, hogy különösebb erőfeszítés nélkül kerüli az általánosítás ronda csapdáit, a kísérleti filmek gyakori túlabszurdizáló történetvezetését, és a ma filmrendezőinek istenpozícióját.
Ez a film azt meséli el nekünk, hogy a világ érthetetlen, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs, mit keres és hol van a helye ebben a világban, de azért megyünk, tesszük a dolgunk, próbálkozunk és szeretünk. Mert bármi is történjék velünk, a szeretet mégiscsak nagyjából az egyetlen értelmes dolog, amit az ember ebben az életben tehet.
Az egyik legkedvesebb film, amit az elmúlt hónapokban láttam. És még a zenéje is kiváló.