Alternatívia

Rossz, hogy vannak tehetetlen napok, és különösen bosszantó, ha egy tehetetlen nap pont vasárnapra esik. Erről az ember nem tehet. Valami olyasmi ez, hogy lelassul a vér az erekben, és mozdulni is fájdalom, meg tétovaság. Irányt veszítünk ilyenkor. A tegnapi is ilyen kegyetlenül mozdulatlan nap volt - amerre fordultam, elnyelte a lábam térdig a mocsár.
Borbélyra gyanakszom egyébként, hogy a tegnap reggel befejezett Halotti pompa miatt van az egész. Amikor befejeztem, arra gondoltam, hogy: na, annyira nem is volt rossz, nem is fájt annyira, mint gondoltam, hogy fog, aztán ... hát aztán mint egy iszonyatos ütés a gyomorszájra, amikor az első három másodpercben azért nem érzed, hogy fáj, mert a fájdalom túl van az érzékelés határán.
Nagyon nehéz versek. Az első rész nem is nagyon tetszett, mert túl direkt, mert még nekem is túl sok a szétvert arcból, a kivágott szemből, a kitépett belső szervekből. De a második rész valóban jó, és mint kiderült a második kiadásban benne vannak a Haszid szekvenciák is. Már csak az a kérdés, honnan vegyek egy második kiadást, mert a könyvtárban ez az egy példány volt.
A tegnapi tehetetlen napomon gyakorlatilag nem sok hasznosat csináltam. Délelőtt kicsit vasaltam az Avatárra, amit még mindig nagyon szeretek. Néha, amikor az ember céltalanul bolyong a napjaiban, kellenek a sablonok, meg a jóba vetett egyenhit. Jó vagy, elnyered méltó jutalmad. Mindeközben kicsi vagy nagy lila virágok a réten. Ez a film olyan, mint a csokis keksz. Sokat nem szabad belőle, de néha életmentő.
Vasalás közben csevegtem Grace-szel. (még nem biztos, hogy ez marad a neve, de ez jutott eszembe először), aki küldött egy linket: KATT, amiben arról lehet olvasni, hogy az introvertált és az extrovertált személyiségű emberek Facebook- on használt szavai mennyire árulkodóak. Azon mosolyogtam, hogy Izabella-Marla extrovertáltságával ellentétben a civil felhasználói énem milyen kis visszafogott. De ez ne tévesszen meg senkit, csak a foglalkozásom miatt nem anyázok feszt a közösségi oldalon.
Grace egyébként Rómába utazott tegnap, úgyhogy el is szomorodtam, hogy de milyen kár, hogy olyan régen voltam ott, és milyen nagyon szerettem azt a várost. Hiányzik néha. Különben meg vicces, mert amennyire úgy éreztem, Párizs nem lett a szívem csücske, szombaton a könyvesboltban kinyitottam egy ... na de hülye vagyok, ezt most Flóra tudná, emlegette is a képeimmel kapcsolatban a fickó nevét, fotós, de ír is, mindegy, szóval beleolvastam egy könyvbe, egy fekete-fehér párizsi fotó volt az elején, és úgy éreztem magába szippant a könyv. Hihetetlenül jó volt olvasni az utcaneveket, a metrómegállókat. Mindet ismertem. Talán vissza kellene mennem Párizsba egyszer csak úgy sétálgatni.
A boltban egyébként ezt a párizsi könyvet mégsem vettem meg, mert le volt árazva Olvier Sacks Zenebolondok-ja, amit meg már nagyon régóta szerettem volna megszerezni. Az ember nem veheti meg az összes könyvet, amit szeretne. Majd megnézem a könyvtárban, hátha megvan.
Amúgy tegnap sütni is próbáltam nap közben, de ennek csak az lett az eredménye, hogy eltörtem a robotgép habverő részét, ezért kellett venni, nyilván ilyen kart külön nem lehetett hirtelen levadászni, egy új kézi mixert. Tök jó, mert lehetett költeni a pénzt, meg ráadásul borzalmasan sok zombi is volt az Árkádban. Persze nyilván mindenki ugyanazt gondolja ilyenkor: Mi a fenének nem maradnak ilyenkor otthon az emberek??? Aztán lehet, hogy nekik is eltört vagy kilyukadt valamijük.
Este aztán úgy voltam vele, hogy annyira semmire nem mentem egész nap, hogy csak ültem volna legszívesebben, hogy zavartalanul sajnálhassam magam, de aztán mégiscsak elvonszoltam magam jógára, és lássunk csodát, jót is tett. Még a sütést is befejeztem, amikor hazaértem. (Jó, egy dolgozatot sem javítottam viszont, és nulla darab szakmai cikket olvastam el, valamint ismét nem szóltam hozzá a kibogozhatatlan és jórészt értelmetlen elemekből álló kommentfolyamhoz a közös felületen, de most már ezzel nem tudok mit kezdeni.)
Más nincs, ma forralt bort iszunk a téren pár kolleginával, aztán akit érdekel, azokkal megnézzük a Swinget. Ki kell nevetni az életet néha. Sőt. Igazából kellene pár alternatív valóság, (vagy egy ország, Alternatívia) ami(k)ben különböző emberekkel nagyvárosok utcáin sétálgatok, meg teraszokon ülök, és nézek kifelé a fejemből. Zaphodra is ráférne valami ilyesmi, ahogy a posztjait olvasgatom.
Amúgy meg mindjárt itt a Karácsony. Az normális, hogy azért várom, hogy pizsamában járkálhassak kávés bögrével meg könyvvel a kezemben, a tévében meg gyerekes-kutyás filmek menjenek közben? Persze, hogy normális.
Ma valami útlezárások lesznek. Mikor kellene elindulnom vajon, hogy ne késsek el. Amúgy tényleg érdekel ez engem hétfő reggel?