Bánatállat

A bánat az egy ronda állat. Nem én mondom, hanem Erdős Virág, de hiszek neki. Annál is inkább, mert ezt az ember, hacsak nem a depresszió legótvarabb, legmélyebb zsebében morzsolja éppen a napjait, könnyen be is látja. Az már egy furcsa és szerencsétlen dolog, hogy örülni picit nehezebb, mint lógatni az orrunkat. Ennek a titkát még nem fejtettem meg, de azt hiszem, ennek magyarázatára találhatták ki az ördögöt annak idején. Az ördögöt, aki lehúz, aki az élet értelmetlenségére figyelmeztet, aki a sötét zseb legsötétebb morzsáit is eleszi előlünk, és aki talán valójában nem is más, mint az előbb emlegetett bánatállat, a bukott angyal, az öröm fonákja, egy hívás előtti negatív.
Jó, a bánattal nem sok mindent lehet tenni ez igaz, többnyire meg kell élni, de néha talán mégis érdemes kivinni ezt a kis csúf állatkát a napra, mondjuk egy tópartra, egy erdőbe, vagy egy hegy tetejére, hadd szívjon friss levegőt ő is. Ha meg igazán jót akarunk tenni vele, vigyük koncertre. Az élő zenénél jobb terápiát nem is tudok elképzelni.
Advent harmadik vasárnapja a bánatállat szabadon engedésének napja. Molto vivace tanácsolja Beethoven. Csatlakozom.