Boldogkarácsony

Tegnap este annyi minden jutott eszembe ezekkel az egymáshoz ragasztott szavakkal kapcsolatban - boldogkarácsony, boldogújév. Például az, hogy ha Homérosz ma élne, akkor ilyesmiket írna a rózsásujjú hajnal helyett. Elvárt világkép: hízottangyalok, rántotthús, diósbeigli.
Ahogy öregszem, egyre kevésbé látom a kiválasztott ünnepnapok jelentőségét, és egyre türelmetlenebb vagyok az üres külsőségekkel szemben. A saját ürességemmel szemben is, csak hogy nehogy félreértsen valaki.
Olvasom Gyuri tegnapi posztját, amiben Órigenészt idézi, és nem csodálkozom, hogy a mennyei seregek is belefáradnak a dolgukba. Hát igen, ebbe a hülye világba még az Úristen is belefárad néha.
Ha reggel írom meg a mai posztot, akkor nyilván valami nagyon szarkasztikus szöveg állna itt most, a hirtelen berúgó férfiakról, a nagyothalló anyámról, a nyüzsgő, de meghatott gyerekekről, meg egy frankó kis megfázásról, amitől reggelre elment minden hangom. Ez utóbbiból értő barátaim nyilván le is vonnák a megfelelő következtetést.
Mindegy, mostanra a fejem búbjáig takony tölti ki a koponyámat, és egy kicsit talán másképp is látom a világot. Nem a karácsonyt, hanem az embereket. Hogy mennyire könnyű és nehéz szeretni egyszerre. Én pontosan így vagyok ezzel. Van, akiket olyan könnyen szeretek, másokat meg rohadt nehezen, és ezen nem változtat a karácsony sem.

Más. Néha úgy érzem, kevesebbet kellene beszélnem. Ez alatt az írást is értem. Mások olyan kevés szóval boldogulnak, én meg mindig csak beszélek. A csend nekem nem könnyű műfaj. Nem is vagyok benne jó. Nem azért, mert nem értem a csendet, hanem ... hát mit tudom én, jobban szeretem a kimondott dolgokat. Természetesebbnek gondolom.

Karácsony van. Kaptam egy tök jó félprofi fényképezőgépet, ami nem csinál fekete-fehér képeket. Mindegy, Körte annak idején azt mondta, az eszköz nem számít, és én igyekszem magam ehhez tartani. Beleolvastam Fanni naplójába. Nem tudom, hogyan is ildomos olvasni egy naplót, de kedvet kaptam egy tök privát napló írásához. Amúgy ezt tanácsolta Duende is. Lehet, hogy jót is tenne.

Más nincs. Voltam misén, a pap vagy be volt tépve, vagy olvasta a Pápa nyilatkozatát, és elzáródott egy agyi ere. Életem legszürreálisabb miséje volt, az biztos. Visszasírom Laci letisztult miséit, meg egyáltalán Somogysámsont is. Tegnap kiderült, hogy a sógorom is volt velem ott, és hogy mi ismerünk egy Dani nevű srácot, aki valami fordító is volt, és állítólag nálunk is aludt egyszer. Miért nincs nekem ezekről a dolgokról semmi emlékem? Lehet, hogy az életem felét elfelejtem? Szörnyű. Tényleg nem ártana egy napló. Nem akarom elfelejteni az életem.

Na jó, állítólag vasárnapra megjön a hó. Mehetek természetfotózni az új géppel. Király.