2014. december 16., kedd

Estéink 1.1


Talán nem szokványos dolog sörözőt ajánlani adventkor, mégis ezt teszem, mert az ember ilyenkor sem akar mást, mint időt a szeretteivel, barátaival : a számára fontos emberekkel. Ezt a csendes egymásra figyelést meg nem nagyon lehet összehozni az adventi vásár közepén, még forralt borral sem, mert egyrészt nagy a tülekedés, másrészt meg az utóbbi években a forralt bor minősége sem varázsolt el. Túl sok cukor, túl sok műíz.
Tegnap a mozi előtt (Swing - tessenek szívesek mozijegyet venni és megnézni, mert valóban jó film.) akartunk egy kicsit együtt lenni, inni valamit, meg beszélgetni TSB-vel, Gofrival és Fionával. Utóbbi kolleginának Gofrinál egyszer régen volt kódolt neve, de elfelejtettem, hogy mi. TSB-nél ittunk két pálinkát a nagy ijedtségre, hogy mindjárt itt a Karácsony, aztán besétáltunk a városba. Persze tizenfokokban két pálinka nem tűnik megalapozott hidegvédelmi italnak, szóval jó melegünk lett. Olyannyira, hogy a Ferencesek utcájába érve már elég jól elment a kedvünk a forralt bortól, meg a tömegtől, azért beültünk az egyébként is favorizát Egylet nevű intézménybe.
Az Egyletről már régen akartam írni, meg megmutatni, milyen marha jó hely, úgyhogy a mai fotók onnan vannak. Amúgy a neve ellenére ez a hely két vendéglátó egységet takar, csak Egy Lett belőlük - magyarázták nekünk nyáron Az egyik az italokért felelős Egylet Söröző, ahol csoda finom, mindig változó kínálatban jelen lévő kézműves söröket ihat az ember csapról, a másik fele pedig a Balkan Bisztro, ami a kávéért és a kajáért ( főleg csevap, de azért akad más is) felelős.


Az Egylet még nyár elején nyílt, szerintem már akkor is áradoztam róla, hogy milyen hangulatos, de tegnap megnyugodtam, nem csak nyári fellángolás a dolog, télen is érdemes bemenni. A hely berendezése nagyon klassz, a kerthelyiség, a nyári árnyékolóvitorlák hiányában is, egyszerre régimódi és modern, de leginkább talán a békés szó a megfelelő, ha jellemeznem kell.


A csevap nagyon finom, és ahogy illik, van hozzá lila hagyma, ajvár, meg friss lepényke, amit meg is pirítanak, ha úgy  szereted. A sörcsapokon jobbnál jobb sörök, most van Xmas Ale is, ami állítólag sütőtök ízesítésű, de én most maradtam az áfonyás sörnél, ami egyszerűen mennyei. Azt hiszem, ha a karácsonyi angyalok söröznének, csakis ide járnának.
Szóval az Egylet egyszerűen jó. Kellemes a szemnek, a szájnak, a léleknek és a fülnek is, mert még a zene is az ízlésemnek megfelelő.


A sörözés és beszélgetés után besétáltunk a térre, ittunk egy kis forralt bort is, de nekem az nem is igazán ízlett a sör után, meg sokan is voltak, beszélgetni már nem lehetett. Utána mentünk moziba, de oda már Gofri nem jött, mert ő már látta a Swinget. (A filmről majd írok a Gittre egy kis ajánlót hamarosan, de itt szeretnék leszögezni, hogy Kulka Jánosnak bosszantóan jó lábai vannak, és iszonyatosan jó pasi. Ja, tudom, megdolgozott a testéért. Amúgy meg olyan szívesen elmennék egyszer egy travibárba, de komolyan. Annyira szépek ezek a fiúk.) Na mindegy, örülök, hogy ennyi időt is velünk volt Gofri, mert megint iszonyatosan sokat dolgozik, és aggódom is érte emiatt, de nem mondom, mert attól csak rosszabb szerintem.
Más. Alakul a szünet programja is, jönnek a pár évvel ezelőtti exeim, csak legyen hideg, különben okafogyott lesz a forralt bor. Munka is akadt már, Ristjana szerzett egy kis fordítani valót, aminek nagyon örülök, mert egyrészt kell a pénz, másrészt meg ne tunyuljon el az ember ugyebár.
Kábé ennyi. Borbélyt nehezen emésztem, ezért néha, elég váratlanul sírva fakadok. De a világ ilyen, adventben senkinek nem tűnik fel egy síró nő.
Más nincs. Leveleket kell írnom. Ez kicsit nyomaszt.

A zene az, amit tegnap hallottam az Egyletben.


3 megjegyzés:

  1. Hát igen. Ez tényleg vicces, ez a nemi identitás dolog, de mondjuk engem ezeknek a férfiaknak az esztétikai szépsége varázsol el, mint ember tetszenek. Ha létezik ilyesmi, akkor a vonzódás aszexuális.
    Amúgy nekem is elég sok meleg barátom van, nagyon kedvelem őket, mert rendkívül kedvesek és szeretettel teliek. És hát imádom velük tölteni az időt, mert (legalábbis az én barátaimnak) kifogástalan az ízlésük, jó a humorérzékük és bírják az iróniát.

    VálaszTörlés
  2. Az utóbbi sorokat köszönöm.
    Egyébként bögyös vörös, vagy vörös bögyös volt, már nem emlékszem. :) az a poszt sztem elveszett a freebloggal, de még nem fejeztem be az archiválást, szóval lehet, hogy meglesz.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit köszönni, a tények azok tények. ;)
      Eh, marad Fiona. Szerintem az is találó.

      Törlés