2014. december 10., szerda
Vakon
Az ember előtt száz út áll.
Mind nehéz, és mind könnyű.
Vakon válassz.
Arra ébredtem, hogy Tigris hányt. Néha szokott, gondolom, a szőr miatt. Mintha extázisban lenne, veri magár a földhöz szegény olyankor. Hát, egy macskának sem feltétlenül könnyű az elengedés, neki is lehetnek lelki bajai ugye. Megsimogattam, azóta a gatyámon alszik. (Tegnap este elfelejtettem elrakni a fiókba.)
Szerda van, hétközép-válság. Én azt hiszem, mérhetetlenül unom az iskolát, de sebaj, mert a diákjaim is unják. Meg persze ezt az egész mindent, ami körülveszi őket: a drogteszttől a minden nap kiderül valami szarig. Aztán közben hipp-hopp meghalt egy tanítványunk apukája. Nagyjából egy hónap alatt vitte el a rák. Haláltánc-hónap van.
Tegnap húztam Gofri osztályában. Kis sorssegítséggel egy olyan lányt, akit legalább egy picit ismerek. Nagyszájú, szemtelen, de sokat nevet. Még nem tudom, mit adok neki, de majd kitalálom. Az angol csoportomban meg (csak az egyikben akarnak karácsonyozni) egy csuda édes könyvmolyt húztam. Annyira helyes lány. Olyan, mint egy végtelenül kedves rajzfilm figura. Hétvégén az ő ajándékát is elkészítem. Meg mindenki másét, is, akinek ígértem, mert hála az égnek felszabadult egy kis időm.
Mi van még? Ma például Szent Szerda TSB-vel és Mihállyal, meg elvileg egy régi barátunkkal. Este van egy konferencia, talán benézek, mert amúgy érdekel, csak nem tudom, mennyire leszek fáradt, vagy mennyire borozunk. Holnap is folytatódik a program amúgy, az is pont érdekelne, mert Kálmán C. Györgyöt ezer éve nem hallottam élőben, meg János könyvéről is lesz szó, még meg se vettem, pedig szeretném elolvasni. Milyen mély a múltnak kútja? Nagyon jó kérdés. És milyen kár, hogy óráim vannak, amikor ők lesznek műsoron. A fene egye meg.
Közben kiderült, hogy a pénteki Snétberger koncertre Zé úr pont nem tud jönni. Milyen meglepő. Na mindegy, keresnem kell valakit, aki szívesen eljönne velünk. Talán Mihály.
Kell-e várni bármire is az életben? Emma szerint nem, de ezt cáfolom. Valamikor elviszem buszozni.
Más nincs. Valaki mondja meg nekem legyen szíves, hogy kell kinéznie egy absztraktnak. És milyen hosszú az?
Legyen szép a napunk, és ne rúgjak be délután.
Most kedvet csinálok a koncerthez.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése