Meditáció

Nekem nincs a várakozásban gyakorlatom. Emeljen fel vagy veszítsen el az Úristen azonnal.

Én türelmetlen ember vagyok magammal szemben. A mások iránt való türelmet korán megtanultam, mert aki nem elég idős vagy nem elég fiatal, az alkalmazkodni kényszerül.
Láttam, hogy az ember nem tökéletes, de míg másban nem zavart, magamban kora gyerekkoromtól megvetettem azt. Overachiever, mondja az angol, teljesítménykényszeres, mondjuk mi, de érdekes módon ez, legalábbis azt hiszem, nem szervilisség volt, alkalmazkodni ugyan emberhez akartam, megfelelni mégis valaki másnak. Azt a mást akkor még nem hívtam sehogy, csak később kezdtem, jobb nevet nem találván, Istennek szólítani.
Jógyerek. Ezt mondták rám az iskolában és otthon is, de elég jónak lenni nekem mindig mást jelentett. Talán úgy képzeltem, legjobb volna, ha lenne nekem egy másik ellenőrzőm is, hasonló az iskolaihoz, amibe a Teremtő néha dicséreteket írna.

Izabella ma ráébredt a világ egyik fontos összefüggésére. Teremtői dicséretben részesítem.

Meg hasonlók. A gyerek egyszerűnek és logikusnak képzeli a világot. Vagy nem minden gyerek, az is lehet, én mindenesetre rendet képzeltem magam köré, csodálatos rendet.
Azóta sok idő eltelt, megtanultam, hogy többféle rend is létezik, magam is sok különöset láttam már, de abban azóta is biztos vagyok, hogy Isten logikusnak, természettudományos módszerekkel megismerhetőnek teremtette a világot, talán csak az embert nem, de lehet, hogy ebben tévedek.

Az Adventben a türelmet gyakorlom. Nem az értelmetlen, passzív, ostoba türelmet, hanem azt melyben az ember teljes fizikai és mentális állapotának tudatában kivár. Ez olyan, mint a khumbaka, a jógalégzésben - a belégzés és a kilégzés határán tartott légzésszünet észrevétlenül simul bele mindkettőbe, mégis ott van. A türelem, mint a dolgok, a történések közötti homokkal felszórt, mozdulatlan senki földje. Rendszerbe foglal és meghatároz, elválaszt és összeköt.

Várakozom. Igyekszem nem megfulladni ebben a számomra szokatlan csendben, igyekszem minden izmomat ellazítani, minden lényegtelen és lényeges gondolatot hagyni kiáramlani a testemből, feküdni a homokban a parton, egyszerre lenni víz és föld ég és föld, ég és víz.

Az élet várakozás, amiben az ember Istenre, Isten az emberre vár. Csak legyen türelmük egymáshoz.