Négy nő meg a kacsa, meg még egy kígyó is

Aszpirin, csend, sohanemeszemtöbbé és az élet értelme egy szóban négyszer. 

Pontosabban nem is az élet értelme, hanem az, hogy mi az élet. De ez már majdnem a vége.

Ha jól emlékszem, minden ott kezdődött, hogy bezárták a legendás Csillagot. Nem, ez nem a börtön, hanem az étterem, és nem is Szegeden volt, hanem Pécsett. Amikor az ottani havi egyszeri vacsora megszűnt, gondolkodtunk, mi lehetne valami hasonlóan kellemes, és nem túl megterhelő rendezvény. Így született meg lassacskán a vacsoracsata (ez hülye név, de már így marad), és így megyünk havonta egyszer egymáshoz vacsorázni, mi, a négy nő. 

Ez a társaság történelmi távlatokra tekint vissza, és leginkább a régi iskolaépület aprócska könyvtárszobájának törzsvendégeiből áll. Öreg barátnőnk, az akkori könyvtáros, Emma, TSB és én. Pasik szigorúan kizárva. (Mielőtt valaki nősovinizmussal vádolna, elmondom: megpróbáltuk, de nem vált be.)

A decemberi séf TSB volt, aki még az értekezletről is elkéretőzött, hogy időben elkészüljön az esti kacsamell zelleres krumplipürével és salátával. A kaja isteni volt, TSB tök jól főz, pedig egyébként ritkán, szóval nem az a mindennapi krumplifőzelékünket add meg nekünk, Uram típusú kényszeres tápláló, mint mi Vitéz Mihállyal. Jó dolog más főztjét enni, mert egy kicsit olyan, mint a suliban az óralátogatás, hogy mindig tanulsz valami olyan dolgot, ami neked sosem jutott volna eszedbe. Egy másik szemléletet, azt hiszem, amitől az ember jobb szakács, tanár vagy ember tud lenni. Mondjuk ez egy kicsit olyan, mint egy viszony, de ebbe most nem megyek bele.

A mindig nagyon finom ételek mellett az is érdekessége ezeknek az estéknek, hogy közben rengeteg pezsgőt megiszunk. A rengeteg alatt azt kell érteni, hogy rengeteg. Most például négy üveggel. És tesszük ezt úgy, hogy én egyébként, bár tulajdonképpen szeretem az ízét, gyakorlatilag nem is iszom pezsgőt máskor. Rejtély, hogy ilyenkor viszont mennyire jól esik, és mégcsak meg sem kívánok semmi mást. Biztos a pezsgő női társaság az oka.

Persze ezekben az estékben a társaság és a beszélgetés éppen olyan fontos, mint a kulináris kaland. Ez alkalommal kevésbé a munka, meg a család, inkább az élet maga volt az érdeklődés középpontjában. Az adventi időben tett botor kinyilatkoztatásom, mely szerint az élet várakozás, Emmát, ha nem is bosszantotta a gondolat, de mindenképpen helytelenítette a dolgot, a kérdés pedig katalizátorként működött az esti társalgásban, így végül a társaság tagjai mindannyian megfogalmazták, szerintük mi az élet. Az eredmény fura, és nyilván a magyar lakosságra nézve nem reprezentatív, de közzéteszem: 

TSB - az élet ügyintézés, Emma - az élet öröm, ÖB - az élet a jó keresése. (Mondjuk ez nem egy szó.) Na jó, nyilván az egy hülyeség, hogy az ember egy szóban mondja meg, mi az élet. Mert az én inkább metafizikai, mint konkrét értelemben vett várakozásom se az elégedetlenség vagy az örülni nem tudás szinonimája, hanem a teljesség felé való odafordulásé. Na jó, nem tudom, van-e ennek értelme. Majd ezt még átgondoljuk, amikor elviszem Emmát buszozni. 

Más. Beszéltem Bridget-tel a januári konferenciák miatt, és szeretném, itt írásba adni, hogy én egy iszonyatos barom vagyok, és ha még egyszer megsajnálom, és azt hiszem, hogy van szíve, meg emberből van, akkor legyetek szívesek lekeverni nekem egy irtózatos pofont. 

Kellemes más viszont, hogy tegnap este koncerten voltunk, és Snétberger gyönyörűségesen játszott, de nem csak ő, hanem a többiek is, hiszen a quartet olyan zseniális zenészekből áll rajta kívül is, mint az egyik kedvenc jazz zongoristám, Oláh Tzumó Árpád,  Magyarország talán legjobb bőgőse, Barcza Horváth József, és a papa nyomdokain járó Toni Snétbergerből, aki zseniális ütős. Talán Horváth Kornélhoz tudnám hasonítani a tehetségét, de közben van a játékában valami leírhatatlan természetesség. A vendég ez alkalommal a tubás Michel Godard volt, aki nem csak tubán, hanem szerpenten (serpenten?) is játszott. Én eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen hangszer, pedig a hangja gyönyörű. Távolra, Észak-Afrikába vitt minket a hangja.

Más nincs, jó, hogy jók az estéim, már csak a nappalokat kellene ehhez igazítani.