2014. december 2., kedd
Angelus
Nagy a sötétség körülöttünk, és sok az emberhalál. Nem tudom eldönteni, hogy én öregszem ilyen rohamosan, vagy van valami tapintható rossz a világban, amitől hullanak az emberek. Tegnap Gofri egyenesen azt mondta, hogy többet ki sem nyitja a Facebookot, mert folyton azt olvassa, hogy meghalt valaki. Na most ez egyrészt igaz, tegnap például arról beszéltünk, hogy csupa fiatal nő, de én meg azt látom, hogy ebben nincs nagy különbség, és Isten egyenlőségre törekszik. Azon mondjuk még nem gondolkodtam, miért elfogadhatóbb egy kicsit, ha férfi hal meg élete virágjában infarktusban, mint ha mondjuk nő valami fincsi kis rákban. Talán a férfihalál dicsőbb, hősiesebb ezzel a szívrohammal? Fogalmam sincs. Mindegy.
Nem csak halál van, élet is van. Ilyenkor Advent idején mindig azt gondolom, énrám még vigyáznak. Néha el is képzelem az őrangyalomat, aki biztos nem valami légies könnyedségű gyerekangyal, hanem olyanféle, mint Tom Waits, esetleg mint John Travolta a Michael című filmben. Megfáradt, kicsit szétcsúszott, és miközben egy másnapos reggelen sört keres a hűtőben, magától értetődő természetességgel vakarja meg a seggét. Persze ha úgy adódik, ha szükség van rá, megforgatja hatalmas kardját, csak hát tényleg kurvára unja a szolgálatot, és ha nem küldték volna, ő a maga részéről már rég hagyta volna az egészet a fenébe. Védjem magam, ahogy tudom, de tényleg.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy szerintem az angyalok elég sokfélék, és ritkán felelnek meg a róluk alkotott sztereotípiáknak. Pont mint az ember, az angyal is ezerféle. Bár ez mindenféle vallási és ontológiai, meg biológiai szempontból baromság, azt tervezem, egyszer majd angyal leszek. Tetszik az angyali életpálya modell: sok repülés, változatos emberek, földi kaja.
Más. Tegnap egész nap sötét volt odakint és idebent is. Ilyenkor jobb, ha nem beszélget az ember senkivel, nehogy bántás vagy bántódás legyen belőle, úgyhogy sokat olvastam, este pedig aludtam. Szeretnék nagyon hatékony robotüzemmódba kapcsolni, és nem gondolkodni az életen, csak tenni a dolgom, de minden igyekezetem ellenére is mindig mindennel el vagyok maradva, mert nem tudok rendesen koncentrálni semmire. Tényleg, egy tanár nem kaphatna felmentést a dolgozatjavítás alól? És ha kiderül, hogy ADHD-m van?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Tegnap én is majdnem meghaltam, rém egzotikus és dicső módon, egy kidőlő fa alatt. De nem gondoltam őrangyalokra, helyette szaladtam, mint a nyúl. A rendőrökre viszont, akik azt állították, hogy mindkét lehetséges útvonal azonos mértékben járható, igenis gondoltam, és a düh átsegített azon a ponton, amikor elfogyott a levegőm a nagy rohanásban. Akkor ők most őrangyalok vagy sem?
VálaszTörlésJah, a sport is egy őrangyal, csak őt nem ismerem olyan jól. ;)
TörlésA rendőrök meg nincsenek mindenhol ott, úgyhogy marad a futás.
Ne tessék kérem meghalni.. Nem örülnék.
Ms. Littli! maga eztán minden nap sprintel negyven métert! fa nem szükséges, kutya opció. ellenőrzöm!!!
Törlésaz őrangyalodnak fizetek legközelebb egy tetszőleges tartalmút...
Tisztelt Izabella! A sport szintén opcionális, mint Chris és Tom, angyi, vagy dög - szerintem az dönt, mennyit nézegeti magát az ember a tükörben :)
TörlésMajd megkérdem legközelebb, mit isznak. Csak nem tudom, szolgálatban szabad-e nekik.
Törlés"...minden igyekezetem ellenére is mindig mindennel el vagyok maradva, mert nem tudok rendesen koncentrálni semmire."
VálaszTörlésÓ, hogy én ezt mennyire ismerem! :)
(És hogy elhatározom minden REGGEL, hogy aznap ESTE időben fogok lefeküdni, hogy jól kialudjam magam, és javuljon a koncentrációm...)
TörlésPontos. ::))
Törlés